^ Vissza Fel

Nem adják fel a daloló fiatalok

Kultúra  , ,   2018. szeptember 14. péntek 
 276

Tanévindító lelkesítő koncertet hozott Böjte Csaba Székelyhídra

Emlékszem, „Bálint Erdélyben van, Déván önkéntes, Böjte Csabánál”–hangzott a válasz a „Hogy van a fiad?”kérdésem­re egy húsz évvel ezelőtti beszélgetés során. Ekkor hallottam először a ferences rendi szerzetes nevét. Volt életemnek olyan időszaka, mikor eljátszottam a gondolattal, hogy jelentkezek nevelőnek Dévára. Bakancslistámon, mely nem a vágyott helyeket jegyezi, hanem olyan embereket, akiket szívesen megismernék, előkelő helyet foglalt el e név. Két éve annak, hogy találkoztam vele, mi több, pár napig utaztam vele, Székelyhídról Déváig, Szovátán megállva, ahol épp az Égigérő Fesztivál hetében táborozott sok-sok gyermek…

Duális képzés indult Nagykágyán

Közélet  ,   2018. szeptember 14. péntek 
 144

Útnak indította idén ősszel várva várt duális képzését a Nagykágyai 1-es Számú Szakképző Líceum. Az intézményt közel ötmillió euróból újították fel a székelyhídi önkormányzat pályázata révén. A 2018–2019-es tanévben a Nagykágyai 1-es Számú Szakképző Líceum öt új szakának egyikeként hegesztő szak is indult a német Kronstadt duális szakoktatási modelljének alapján, a Bihar Megyei Tanács kezdeményezésére és támogatásával.

Megmaradni a jó oldalán, ebben kell segítsen az iskola

Közélet  , ,   2018. szeptember 13. csütörtök 
 109

Gyermekzsivajtól voltak hangosak Hegyközszentmiklós utcái szeptember 10-én reggel. Mindenfelől sereglettek a gyerekek, szülők együtt, hisz nagy napra ébredtek, elkezdődik az iskola. Amint szép sorban érkeztek a csillogó szemű kíváncsi tekintetű gyerekek, akik félve fogták anyuka kezét az érkezés pillanatában, akik először lépik át az iskola küszöbét, várják ki lesz az a kedves tanító néni, aki bevezeti őket a betűírás rejtelmeibe?

Tanévkezdés az érköbölkúti iskolában

Közélet  ,   2018. szeptember 12. szerda 
 124

Tanévkezdésre gyűltek össze az érköbölkúti iskola udvarán kicsik és nagyok óvodások, előkészítő osztályosok, a suli apraja-nagyja szüleik kíséretében. A falu központjában szerényen várta az iskola az érkező diákokat. A tanévnyitás alkalmával a kinevezett igazgató, Papp Mónika angol szakos tanárnő köszöntötte az egybegyűlteket. Visszaemlékezett, nem is olyan rég búcsúzott el és kívánt kellemes vakációt, de a nyár elrepült és újra ott álltak mindannyian, szembenézve az új tanévvel.

Ha elindul a vonat…

Kanapé  , ,   2018. szeptember 10. hétfő 
 517

Kovács Anna egykori áru- és jegypénztáros a székelyhídi vasútállomás virágkoráról és hanyatlásáról

Egyetemi éveim alatt rengeteget utaztam, és a mai napig szívesen ülök vonaton. Nekem ott mindig megvan az utazás varázsa, ami más járműhöz nem hasonlítható. Így van ezzel Kovács Anna egykori jegypénztáros is, aki – bár első vonatútja gyerekként édesapjával a nagyváradi kórházba vitte és munkaköréből kifolyólag harminc évig többnyire csak a jegypénztár ablakai mögül figyelte a tovasuhanó vonatokat – a mai napig szereti őket, az utazást és csak azt bánja, hogy soha nem jutott el a tengerpartra.

Templombúcsú és elköszönés

Kultúra  ,   2018. szeptember 3. hétfő 
 160

Templombúcsút tartottak szeptember 2-án, vasárnap a fennállásának 450. évfordulóját ünneplő székelyhídi római katolikus templomban. Izgatott készülődés előzte meg az eseményt, mivel akár háromszoros ünnepet is tarthattak volna az egyházközségben, ám az elszakadás jeges lehelete árnyékolta be az örömöt, mivel püspöki döntés szerint Ozsváth József plébánost (Józsi atyát) elhelyezték Szilágysomlyóra. A búcsút, vagyis a templom fővédnökének – esetünkben a Szűzanya szeplőtelen fogantatásának az ünnepét –már jó ideje az egyházközségben előrehozottan tartják (az egyházi naptárban ez december 8-ra esik).