Gyermekzsivajtól voltak hangosak Hegyközszentmiklós utcái szeptember 10-én reggel. Mindenfelől sereglettek a gyerekek, szülők együtt, hisz nagy napra ébredtek, elkezdődik az iskola. Amint szép sorban érkeztek a csillogó szemű kíváncsi tekintetű gyerekek, akik félve fogták anyuka kezét az érkezés pillanatában, akik először lépik át az iskola küszöbét, várják ki lesz az a kedves tanító néni, aki bevezeti őket a betűírás rejtelmeibe?
A tanévkezdés az iskolaudvaron vette kezdetét, ahová minden osztály szép rendben felsorakozott tanítója, osztályfőnöke vezetésével. Mocsár László igazgató köszöntötte a megjelenteket a rendőrség képviselőjét, a lelkipásztort, a kedves gyerekeket és szülőket egyaránt. Az intézményvezető arról beszélt, hogy fontosak a szabályok, és ha mindenki betartja azokat, sok probléma kiküszöbölhető a tanévben, együttes erővel. Beszédében a iskola kulisszái mögé hívta a hallgatóságot. Elmondta, hogy évenként kell egy-egy évre szóló tervet készíteni, melyet a tanfelügyelőség ellenőriz megvalósítások szempontjából a tanév végén. Kifejtette, nehéz az iskola céljait megvalósítani, mert a jó és rossz csatázik egymással, és a legfontosabb feladat az volna, hogy idejáró gyerekek egyrészt tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, másrészt pedig olyan készségeket tanuljanak, ami mindig megtartja őket a jó oldalán, miközben az iskolán kívül sok ezzel ellentétes impulzus éri a gyerekeket. Ezek ellenére meg kell tanulni írni, olvasni, számolni, de viselkedni is. Beszéde végén Mocsár bemutatta az iskolában oktató pedagógusokat, az új tanerőket, és mindenkinek sikerekben gazdag tanévet kívánt.
A rendőrség részéről Cosmin Oros köszöntötte a gyerekeket és arról beszélt, hogy a rendőrség mindig segít, a rendőr a gyerekek barátja, bármikor rendelkezésükre áll. Majd Árus László Csongor lelkipásztor olvasta fel a napi igét, és rávilágított a gyerekek legfontosabb dolgaira: tanuljanak a gyerekek, mert annak mindenki örül, mint a szófogadó gyerekeknek. Hálásak lehetünk, hogy idén Hegyközszentmiklóson összesen 181 gyerek indult óvodába, iskolába, ebből 24 előkészítőbe, alsó tagozaton 88-an, a felső tagozaton 54-en kezdték meg tanulmányaikat.
Béres Angéla
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?