Tanévindító lelkesítő koncertet hozott Böjte Csaba Székelyhídra

Emlékszem, „Bálint Erdélyben van, Déván önkéntes, Böjte Csabánál”–hangzott a válasz a „Hogy van a fiad?”kérdésem­re egy húsz évvel ezelőtti beszélgetés során. Ekkor hallottam először a ferences rendi szerzetes nevét. Volt életemnek olyan időszaka, mikor eljátszottam a gondolattal, hogy jelentkezek nevelőnek Dévára. Bakancslistámon, mely nem a vágyott helyeket jegyezi, hanem olyan embereket, akiket szívesen megismernék, előkelő helyet foglalt el e név. Két éve annak, hogy találkoztam vele, mi több, pár napig utaztam vele, Székelyhídról Déváig, Szovátán megállva, ahol épp az Égigérő Fesztivál hetében táborozott sok-sok gyermek…

Negyedszázados fennállását ünnepelte a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szeptember 13-án, melynek szíve, lelke, mozgatórugója Böjte Csaba. 82 helységben kettőezer-háromszáznál is több gyereket nevelnek, gondoznak, az alapítvány otthonaiban, ezek között van az öt éve működő, a Stubenberg grófi család egykori birtokán lévő kastélyban helyet kapott Székely­hídi Gyermek Jézus Otthon. Az alapítvány 22. tanévének elején Csaba testvér úgy gondolta, meglátogatja ezt a gyermekvédelmi központot, s meglepetésnek magával hozta a Nem adom fel! együttest, kicsit lelkesíteni a gyermekeket, nevelőket, kollégákat. Az ő szavait idézem: „Jó dolog felvállalni a mindennapi feladatot, jó dolog nekiállni s megoldani. Nem nyafogni kell a házi feladat mellett, hanem leírni. A szorzótáblát, ha legyőzi az ember, megoldja, olyan mint a gól, utána bajnok lesz, halad eredményesen. Ha már a terv megvolt, Béres Csaba polgármesterrel megbeszélve, el lehet ezt mondani több gyermeknek is, mindenkire rá fér egy kis lelkesítés. Így történt, hogy a Petőfi Sándor Elméleti Líceum tornaterme megtelt diákokkal. Autóbuszok hozták a környék iskoláiból a nebulókat. Bár a sportcsarnok akusztikája nem kifogástalan, becsületükre mondva: az együttes tagjai kitettek magukért, nagyon szépen zenéltek, és nagyon jó hangulatot teremtettek a gyermekek szívében.”

„Az élet az egy feladat, egy fogyatékos ember számára ez sokkal nagyobb feladat. Ezek a fiatalok, a Nem adom fel! együttes előadói példát mutatnak. Vaskó Mária roma származású, látássérült lány, aki családi problémák miatt intézetben nőtt fel, azt mondta, azt szeretné, hogy a saját fizetéséből éljen. Lakást bérel, fellép, dolgozik, munkahelye van, és vakon megoldja a problémákat, süt-főz, ellátja magát. Pedig milyen könnyen elkeseredhet egy ember, aki nem lát, aki árva; milyen könnyen feladhatja a küzdelmet, amikor baj van. Bandi bácsi, aki autista, annyi verset megtanult, hogy több száz kilométeres utazás során, kis biztatásra szinte az egész utat végigszavalja. Van bátorsága kiállni, akár 600 székelyhídi gyerek elé is énekelni. Nagyon szépen énekel. Isten annyi talentumot adott mindenkinek, amennyit jónak látott. Zolika nem panaszkodik, nem nyafog, nem elkeseredik, hanem a maga módján dalt ír, és azt el is énekli. Most épp a székelyhídi gyerekek tapsolták végig dalát. Kiss Barna, az Edda együttes szólógitárosa most nagy lélekkel, szeretettel eljött, hogy a gyerekeknek énekeljen, zenéljen”–így mutatta be Csaba testvér az együttes tagjait.

„Ez mind számomra arról szól –mondta –, hogy van remény, hogy mi se adjuk fel a magunk feladatát. Amit Isten ránk bízott: kis szorzótáblát vagy talán tanítást egy tanítónak, tanárnak, ezek mind mind feladatok, amelyek mellett lehet nyafogni is, hisztizni is, sírdogálni is, de amelyeket jól is meg lehet oldani. Adná az Isten, hogy ahogy Jézus Krisztus a maga feladatát, a világ megváltását, ami nem egy kispályás feladat volt, vállalta és jó végre vitte. Karácsonykor eljött közénk s valóban, szépen, jól, ahogy lehetett, hol menekülni kellett Egyiptomba, hol ide kellett elbújni, de ő hosszan csinálta. Volt, amikor elkeseredett, sírva leborul Jeruzsálem falai előtt, azt mondja: „hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotló a csibéit, de nem akarjátok”(Lk 13,34). Erre nem az a válasza Jézusnak: hát ha nem megy, akkor ne erőltessük, hanem kitart, köztünk marad. Virágvasárnap megint megpróbálja összegyűjteni az apostolait és hiába, hogy megfeszítik nagypénteken, lándzsával átdöfik a szívét, húsvét hajnalán feltámad, szól Mária Magdolnának és a többieknek: gyertek találkozunk a Galileai tenger partján és megyünk tovább, mintha semmi nem történt volna, hite, reménye megmaradt. Azt gondolom, a mai tanároknak is, mindannyiunknak fontos lenne, hogy tanuljunk Jézus Krisztustól. Fontos lenne, hogy tanuljunk Vaskó Máriától, a Nem adom fel! együttestől, s mi is a magunk feladatát a 2018–19-es tanévben is jól, a végére vigyük”–fogalmazott a ferences rendi szerzetes.

Az épp aktuális feladatom végére értem. Amióta ismerem Csaba testvért, minden találkozásunk alkalmával készségesen válaszol kérdéseimre, nem történt másként most sem. Nem volt nehéz dolog megírni e cikket sem, azt pedig, hogy hogyan sikerült e feladatot teljesíteni, a kedves olvasóra bízom. Mivel még mindig itt cseng a fülemben, álljon itt az a Babits Mihály-idézet, amit az együttes énekese, Vaskó Mária elevenített fel: „Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”

 

Rupárcsics Judit Csilla


Írta: Ér hangja