Csodálatos barlangok és tájak, sziklamászásos próbatétel a hegyközszentmiklósi csapat útjában

Egyhetes edzőtáborban vett részt Pádison a hegyközszentmiklósi kézilabdázó lányok csapata iskolakezdés előtt. Az edzőtábor lelkes szervezője – az előző három évhez hasonlóan – Zsigmond Levente testnevelő tanár volt.
A megérkezés napján mindenki izgatottan húzta fel sátrát, már alig várva, hogy utána lassan-lassan felfedezzék a csodálatos hely szépségeit és rejtelmeit. A tábor szervezője megpróbálta minél több gyönyörű helyre elkalauzolni a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy mennyire fontos a természet tisztelése és megbecsülése.

 

 

A táj felfedezése során a tanulók és kísérőik meglátogatták a Boga-csűrt és a Boga-barlangot, majd az Aragyásza-barlang sötét rejtelmeibe merészkedtek, a Csodavárnál, az impozáns barlangkapunál voltak. A barlang megcsodálása után a túrázni vágyó csapat a kilátókhoz is ellátogatott. Az edzőtáborban a résztvevők bebizonyíthatták bátorságukat, rátermettségüket és fizikai felkészültségüket is, hisz az egyik nap sziklamászásról és az arról való ereszkedésről szólt. Az adrenalindús próbatétel segítőkész támogatói a hegyimentők voltak, akik megpróbáltak különböző mászási és ereszkedési technikákat tanítani a résztvevőknek, valamint gondoskodtak a biztonságukról. Az ezt követő pihentető éjszakai séta alkalmával a táborlakók megcsodálhatták a jellegzetes pádisi ködbe fürdő Ponor-rétet is. A barlanglátogatások sorozata folytatódott, elsőként az Eszkimó-jégbarlanghoz látogattak, ezt követően a Fekete-barlang nagyon szűk járatai tették izgalmasabbá a látogatást, végül pedig a Bársza-jégbarlang lenyűgöző látványa zárta a sorozatot. A lazítás és a magas lángokkal égő tábortűz készítése sem maradt ki, mellette a résztvevők gitáros énekléssel búcsúztak a számukra egy hétig otthont adó természettől. A hetedik nap elérkezett a sátorbontás ideje, mely a lelkekbe egy kis szomorúságot hozott, hisz mindenki úgy érezte, hogy folytatódhatna még a feledhetetlen és élménydús együttlét.

 

 

Kozma-Czintos Felicia, tanár