A község mindhárom településén, Értarcsán, Gálospetriben és Éradonyban családnapokat szervezett az önkormányzat. Mindegyik faluban ugrálóvárat állítottak, amelynek költségeit a polgármesteri hivatal állta. Vajna Antal, Értarcsa polgármestere és Kerezsi Attila alpolgármester örömmel újságolta, hogy a gyerekek nagyon élvezték a játékot.

Nem kellett fizetni az eszközök használatáért, ugyanis ez ingyenes volt. Focibajnokságot is szerveztek a környező falvak csapatainak részvételével, akiket a mérkőzések és a díjkiosztás után a házigazdák megvendégeltek. Szalkai Zsuzsa kulturális referens helyi gyerekek részvételével színvonalas előadást állított össze Éradonyban és Értarcsán a nagyérdemű közönség szórakoztatására. A színdarab bemutatását követően mindenkit meghívtak egy bográcsosra, üdítőitalra és kávéra. Gálospetriben nyúlfuttatási verseny is volt, és a farönkök húzásában és a főzésben is össze lehetett mérni a tudást.

A legnépszerűbb esemény azonban más volt, a legtöbb nézőt a roncsderbi vonzotta. Ezen több mint húsz autó vett részt, és két kategóriában is versenyeztek. A vetélkedő odavonzotta a környék roncsautóit. Nagyon sokan érdeklődtek a derbi iránt, a kíváncsiságot az is indokolta, hogy ilyen rendezvény még nem volt a községben. A roncsderbi megszervezésének ötlete Szabó Attila gálospetri tanácsostól származott. Az elöljárók elmondták, hogy a rendezvénysorozatnak a finanszírozását az értarcsai polgármesteri hivatal mellett a helyiek biztosították, magánvállalkozók, tanácsosok, mezőgazdászok. Vajna Antal közölte, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, a hangulat fergeteges volt, az ünnepi est retródiszkóval zárult, ahol közreműködött DJ Bara.


Írta: Ér hangja