Adományt hoztak a motorosok a Gyermek Jézus-otthonba

Ne maradj otthon! Tarts Te is Velünk! Indulunk azokhoz, akik izgatottan várják a találkozást! – így szólt a Déva 11 jelszó alatt a magyarországi Hunyadi rend által meghirdetett idei motoros segélytúra felhívása, mely ez alkalommal is halló fülekre és érző, nyitott szívekre talált.

A létavértesi gyülekezőpontnál a közel száz motoros rövid eligazítást követően indult a határátkelő felé, hogy adományaikat, ajándékaikat, nyitott szívüket és szeretetüket hozzák a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon lakóinak. Semmihez sem hasonlítható érzés a bőrruhába burkolt szívek együttdobbanása és a felbőgő vasak egyszerre való felhördülése. Egy-egy távolról érkező motoron még talán fel-felcsillannak a délelőtt esőcseppjei, de a Jóisten e lelkes csapat hírnökeként küldte a Napot, bearanyozva ezzel gyermekek és felnőttek együttlétét.
A két keréken guruló angyalok seregét Kovács Karola éneke köszöntötte. Az Ismerős arcok Nélküled című dalának hallatán az éneklésbe bekapcsolódtak a motorosok is. A dallam, a szöveg a lelkület és az együttlét hatására a szemekben megcsillantak a jóérzés könnyei.

Minden motoros egy tank benzin árár adományozta az alapítványnak

Kovács Ágnes, az otthon vezetője 22 gyermek gyűrűjéből szívhez szólóan köszöntötte az „angyalokat”. Elmondta, hogy Böjte Csaba testvér hitvallását követve – mely szerint minden gyermekotthon egyfajta menedékház Magyarország és Erdély között – a székelyhídi otthon kapuja mindig nyitva áll az átutazó motorosok számára.
Béres Csaba polgármester is a szeretet jegyében köszöntötte a vendégeket. Örömét fejezte ki afelett, hogy a motorosok túratérképére felkerült Székelyhíd városa is. Köszöntésében elmondta, hogy a városunkba a Gyermek Jézus-otthonba érkező vendégek minden esetben pillanatok alatt barátokká válnak. „Érezzétek nagyon jól magatokat és térjetek vissza barátként hozzánk” – zárta mondandóját a polgármester.

Machovits László, a Hunyadi rend helyettes főkapitánya átadta az otthon vezetőjének a minden motoros által egy tank benzinnyi értékű adományt tartalmazó tulipános ládát, s motoros társai segítségével azokat a futórózsatöveket, mely az anyaországtól elszakadt területeket, Felvidéket, Vajdaságot, illetve Kárpátalját hivatott jelképezni.
Machovits László elmondta, hogy az első dévai segélytúra a 2004. december 5-ei népszavazást követően jött létre, mintegy bocsánatkérésként a magyar anyaország határán kívül rekedt emberektől. Azt is megtudtuk, hogy a névben lévő rend elsősorban a fejekben és a szívekben rejlő rendet jelenti.

A házigazdák finom hazai ízekkel várták a vendégeket, vajas kifli, zakuszka és a Kokovai család főszakácskodásában száz liter bogrács várt elfogyasztásra. A vendégek a finom ebéd elköltése után hatalmas közös játékra és motorozásra invitálták a gyermekeket. Az est folyamán megérkezett az óbecsei Fokos zenekar is, kinek muzsikájára boldogan énekelt és táncolt motoros és gyermek egyaránt.

A Hunyadi rend által szervezett dévai segélytúrák sora természetesen a jövőben is folytatódni fog, hisz ezt a lendületet ezt a szeretetáradatot nem lehet megtörni, ez forog, mint a kerék tovább-tovább.


Írta: Fekete Katalin