Régi mesterségekkel, szokássokkal ismerkedett meg a gyereksereg az Adventi Érmelléki Fonó során, az Ér Hangja Egyesület szervezésében. Szülőkkel, nagyszülőkkel közösen nagy számmal érkeztek idén is a fiatalok, hogy ellessék a felmenőinktől ránk maradt mesterségeket, szokásokat az ünnepekre hangolódás jegyében. Számtalan saját kezűleg előállított tárgyat készítettek a gyerekek amiket haza vihettek.
A program, amely a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg, azzal a céllal jött lére, hogy felidézze a régi hagyományos fonók hangulatát, egy olyan környezetet biztosítani a résztvevők számára, ahol megismerkedhetnek a régi hagyományos mesterségek alapjaival, miközben népdalokat és néptáncokat tanulhatnak.











Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?