Nagy lépések Székelyhídon és a környező falvakban infrastrukturális, kulturális és oktatási téren

Előző lapszámunkban beszámoltunk a Székelyhídon 2019-ben elindult sok fejlesztési és rehabilitációs folyamatról, melyek az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetőek. A színház felújítása, az uszoda megépítése, az ipari park létrehozása csak néhány ezek közül. A folytatásban a településhez tartozó utak modernizálását, az ANL-tömbház, a bölcsőde megépítését, az iskolai fejlesztéseket és a kulturális programokat elemeztük közösen Béres Csaba polgármesterrel.

Aszfaltozások, útkövezések

Településünkön 2 165 353,78 lejt fordítottak mezőgazdasági utak aszfaltozására, így összesen 8,91 kilométernyi útszakaszt terítettek be burkolattal a helyi fejlesztéseket célzó országos program (PNDL) keretében, illetve a polgármesteri hivatal saját hozzájárulásával. „Például Csokalyon a Becsalitól a csokalyi Temető utcáig modernizáltuk az utat. Új aszfaltréteg került a 13. számú községi útra is, 2421,50 méter hosszan, a főút irányából a Csokalyra vezető úton, a helyi állomástól a református templomig, a Bihar Megyei Tanács támogatásával, illetve településünk által biztosított önrészből. Érköbölkúton a 12. számú községi út mentén 512 méter hosszú szakaszt aszfaltoztunk le, a buszmegállótól kezdődően. Ugyanakkor 150 méternyi utat köveztünk le a templom fele, valamint árokjavítás is végbement” – sorolja a városvezető.

Jelenleg folyik a Székelyhidat Érselénddel összekötő 2,596 kilométernyi hosszú út modernizálása, ugyancsak PNDL-forrásokból és városunk polgármesteri hivatalának saját hozzájárulásával. Új aszfaltréteg került a Hegyköz­szentmiklóst és Székelyhidat összekötő 767A. számú megyei út 1,2 km-es szakaszára is. Hegyköz­szentmiklós és Nagykágya utcáit is útburkolat fogja borítani, eddig 6,76 kilométernyi szakaszra került aszfalt és következik még 7,15 kilométer korszerűsítése.

Befejeződött ugyanakkor az úgynevezett 5. számú községi út, azaz a Székelyhíd–Kiskereki összekö­tő út kövezése, 780 m hosszan.

Béres Csaba polgármester nemrégiben egy olyan szerződést is aláírt, melynek értelmében a PNDL II. program keretében az elkövetkező hónapokban modernizálják Érolaszi, Érköbölkút, Csokaly és Székelyhíd egyes utcáit (összesen 19,7 kilométer hosszúságban).

Harmadik ANL-tömbház

Az Országos Lakásügynökség (ANL) pozitívan bírálta el városunk kérelmét a harmadik úgynevezett ANL-tömbház megépítésére. A finanszírozó intézmény már alá is írta a szerződést a kivitelezővel a 18 lakásból álló épület kivitelezésére az Eroilor utcán, márciusban indulnak a 16 hónapra tervezett munkálatok.

Bölcsőde és napközi

2019. július 28-án napközi és bölcsőde alapkövét is elhelyezték a református egyház tulajdonába tartozó területen, mely a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, a magyar kormány támogatásával épül. Az épületet körülbelül fél év múlva adják majd át.

Bővelkedtünk kulturális és családi eseményekben

Tavaly számos kulturális és családi programnak adtak helyet Székelyhíd és a hozzátartozó falvak. Ehhez szükség volt a helyi civil egyesületek és a város polgármesteri hivatalának összefogására. Több rendezvény a Bihar Megyei Tanács két alegysége, azaz a Szociális és Közösségi Igazgatóság, illetve a Projektkezelő és Fejlesztési Igazgatóság támogatásával valósult meg. „Januárban megszerveztük a nagy sikernek örvendő magyar kultúra napi jótékonysági bálunkat, majd februárban a 25., jubileumi borversenyt is” – kezdte a felsorolást Béres Csaba.

Júniusban kettős eseménynek adott helyet városunk, egyrészt a háromnapos változatos programú városnapnak, másrészt az Ér Hangja Egyesület által megrendezett testvértelepülési találkozónak. Július, augusztus és szeptember igazán telítettek voltak kulturális programok szempontjából.

„Már két éve azon dolgozunk, hogy a nyári szünidő során igazán hasznos, de ugyanakkor játékos és szórakoztató programokat biztosítsunk településünk iskolásai számára. Szerveztünk román- és német nyelvi tábort, néptánctábort, biciklis-, foci- és ökotábort” – részletezte a polgármester. Utóbbi kettő során lehetővé tették a helyi résztvevők számára, hogy magyarországi helyiségek hasonló korú gyerekeivel ismerkedjenek, barátságokat kössenek.

Nagykágyán, Csokalyon és Érköbölkúton már két év óta sikeres családi napokat bonyolítanak le. Augusztusban Székelyhíd kapta azt a megtiszteltetést, hogy fogadhassa a Debreceni Virágkarnevál díszkocsijait, a rendezvényt nagysikerű táncos-koncertes show-műsor övezte, melyen nemcsak Székelyhíd, hanem a megye sikeres tánccsoportjai is bemutatkoztak.

Az Érmelléki Ősz új helyszínt kapott, ezúttal a pincesor adott helyet a népi és modern táncokat felvonultató rendezvénynek, melyet Mohácsi Brigitta koncertje koronázott meg. Az eseményen a környező települések szép számú szüreti táncosai, néptánccsoportjai is felléptek. Novemberben újra megtartották a nemzetközivé előrelépett Érmelléki Kórustalálkozót, december elején pedig az Érmelléki Fonót. Karácsony előtt az egyhetes karácsonyi vásár adott lehetőséget a helyieknek a kikapcsolódásra és az ünnepi hangulat átélésére. A gyerekek műsorain kívül idén nagy sikernek örvendett a mesefilm-bemutató és a Noel megsegítésére szervezett koncerten is szép számban jelentek meg nézők.

Fejlesztünk az iskolákban

Az Edelényi Szent Miklós Gö­rög­katolikus Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolával ápolt jó szakmai kapcsolat arra sarkalja a városvezetést, hogy támogassa Székelyhíd tanintézményeit is a modernizáció útján. A matematika, román és idegen nyelvek oktatását elősegítő legós foglalkozások bevezetése az elemi osztályokba csak a kezdet volt. „Jelenleg azon dolgozunk, hogy az interaktív, korszerű oktatási módszerek és eszközök a nagyobb osztályok tanmenetébe, de ugyanakkor az óvodába is beköltözzenek” – nyilatkozta a városvezető.

Biztosan akad még javítanivaló településünkön, viszont azt biztosan állíthatjuk, hogy Székelyhíd és a hozzá tartozó falvak haladnak a fejlődés útján, nemcsak infrastrukturális szempontból, hanem az oktatás és kultúra terén is. Emellett Székelyhíd a fentebb felsorolt, illetve előző cikkünkben taglalt tényezőknek köszönhetően egyre városiasabb képet fog kapni.


Írta: Antal Noémi