
Együtt imádkozhattunk az árva gyerekek székelyhídi Gyermek Jézus otthonának közelgő megnyitása előtt a szeretet egyik legnagyobb követével, Böjte Csaba ferences szerzetessel, aki ez alkalomból celebrált szentmisét városunk katolikus templomában.
Harangszó hívogatta Székelyhíd gyülekezetét a katolikus templomba június 30-án, vasárnap este 6 órakor, amit ismét szeretet és gyermeki vidámság töltött be egy órácska erejére. Böjte Csaba atyát hallgatva mindenki kicsit levetkőzhette a hétköznapok gondját és együtt imádkozhatott az érmelléki árvák otthonáért. A remények szerint szeptemberben már fel is szentelik a gyerekvédelmi intézményt, amely az egykori Stubenberg-kastély épületében fog mûködni. „A palántot elültettük, arra kérem a polgármestert és a székelyhídi polgárokat, hogy locsolgassák ezt a palántot” – biztatott összefogásra a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője az új otthon minél hamarabbi megépüléséért.
Csaba testvér magával hozta és itt is hagyta az otthon védőjét, a prágai Kisjézus-szobrot, amely ennek az összefogásnak a jelképeként is tekinthető. A gyerekotthon vezetője, Kovács Ágnes és családja Székelyföldről érkezett városunkba, hogy itt egy új család tagja lehessen és hogy az összefogás nevében közösen a lakossággal felépítsék ezt a gyermekotthont, hogy egyetlen érmelléki gyermek se vesszen el önhibája nélkül.
Böjte Csaba mindenki számára sokat mondó prédikációjában a gyermeki jókedvre, a béketűrésre és a bizalomra buzdította a híveket. „A bizalom olyan, mint a malter, ami összetartja a téglákat, bíznunk kell Istenben, a Jóatya 5 milliárd éve vezeti ezt a Föld nevű projektet, majd csak boldogul ezután is” – fejtette ki. Továbbá hangsúlyozta a gyermeki vidámság fontosságát, hisz az ember nem csak munkára született, az a család, amelyik nem tud együtt leülni játszani, együtt nevetni, elõbb vagy utóbb szét fog hullani. A prédikációban a gyermekkor elengedhetetlensége és fontossága kapta a legnagyobb hangsúlyt, a gyermek Jézus példáival alátámasztva. Csaba testvér kérte, hogy minden székelyhídi lakos tekintse szívügyének az otthon felépülését, az érmelléki rászoruló gyermekek neveltetését és jó irányban való formálását, valamint a számukra történő otthonteremtést. A mise ideje alatt a gyermekkórus énekei lágyították meg meg minden jelenlévő szívét.
A gyerekotthon beindulását és működését az Ér hangja figyelemmel kíséri a továbbiakban is.
Mészáros Klaudia
Vélemény, hozzászólás?