Hagyományos szilveszteri portyán járt vidékünkön tíz érmelléki, székely és magyarországi település huszárjainak csapata január elején. A jó magyar borok és a bajtársi szeretet fűtötte a lovakon, szekereken, egyik faluból a másikba menetelőket, akik közül a bihardiószegi Gróf Széchenyi István Huszárszázadot és a Szentjobbi Hagyományőrző Huszárgyesületet egyenként tízen, Székelyföldet összesen huszonöten, míg a Hajdú-Bihar Megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Közhasznú Egyesületet öten képviselték. Jelen voltak szerényebb számban az érköbölkútiak és a tököliek is.

Így a reggeli szentjobbi gyülekező után Nagykágyára érve, Nagy István ebédjén már jókora huszárcsapat élvezhette a vendéglátást.

Karácsony közeledtével minden család háziasszonya fejében megfordul a gondolat, hogy milyen étel kerüljön szenteste az ünnepi asztalra. Sokan vendégeket várnak, s valami különleges ételt szeretnének felszolgálni, néhányan családuk egybegyûlte alkalmából szeretnének valami hagyományos vacsorával szolgálni. Segítségnyújtásképpen finom és különlegesebb ételeket mutatunk be, a hétköznapokban fogyasztottak és hagyományos ételek is terítékre kerülnek.

Hatodjára rendezték meg Székelyhídon az Érmelléki Nemzetiségi Néptáncfesztivált október 8-án szombaton a Pro Székelyhíd Egyesület által, a Román Kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával. A rendezvény szervezői ezzel is szeretnék felhívni mindenki figyelmét arra, mennyire fontos, hogy jobban megismerjük mind a saját, mind pedig a környezetünkben élő más nemzetek hagyományait, dalait, táncait, népviseleteit. Mivel sajnos több meghívott is visszamondta a fellépést, idén sajnos csak három csapat mutatkozott be a városi múzeum színpadnak kijelölt helyén.

Egyre inkább elveszni látszanak e hagyomány hangulati elemei

Március elején járunk, lassan búcsút inthetünk a télnek, véget ér a nagy bakancsok és a fűtés időszaka. És még valami másé is: az elmaradhatatlan téli disznótoroké. Ennek apropóján úgy gondoltam, talán érdemes lenne néhány szót szólni erről a családi ünnepnek is beillő kedves hagyományról. Kíváncsi voltam, hogyan zajlottak ezek régen, s mára mivé formálta őket egyre inkább modernizálódó világunk. Elkezdtem hát kérdezősködni szülőknél, idősebb rokonoknál, ismerősöknél s a hallottakat most megpróbálom úgy papírra vetni, hogy írásom a lehető legjobban visszaadja az egykori disznótorok hangulatát.

Tizenkét hazai és anyaországi kórus vett részt a VII. Érmelléki Kórustalálkozón, melyet a székelyhídi művelődési házban tartottak november 27-én.  Hála Istennek évről-évre nagyobb az igény erre a rendezvényre, hiszen szűkebb hazánkban, az Érmelléken egyre több kórus hallatja a hangját. Az Érmelléki kórustalálkozó alkalom a találkozásra, a bemutatkozásra, természetesen a barátkozásra és a kapcsolatok ápolására is, hiszen  az évek során a visszatérő vendégként résztvevő kórusok tagjai között igaz barátság alakult ki.  Ez alkalommal Magyarországot a körösszegapáti Harmónia, a létavértesi Csormolya Népdalkör és a nyíradonyi Pávakör képviselte.