A megyei ötödosztályú labdarúgó bajnokság tavaszi visszavágói előtt arról suttogtak a vezetők, hogy nagyon jó lenne megkapaszkodni a dobogó valamelyik fokán. Egy esetleges keresztbe verésről álmodoztak a csapat körül dolgozók, erre még mindig veretlen a Székelyhídi Törekvés! Ezzel az eddigiek alapján a második helyre mindenképp van esély, és talán a várakozásokat messze felül múlva tavaszi bajnok is lehet a Töri.

Sima meccset hozott a nyuszi Mezőtelegden

Múlt havi lapzártánk utáni első – húsvét előtti szombati – mérkőzésünkön a tavasszal igencsak bukdácsoló Mezőtelegdre látogattunk, a papírformának megfelelő biztos három pont reményében. Gergely Sándor vezetőedzőnek lassan az a hálás feladat jut, hogy főleg a fejekben kell rendet tegyen, ugye sokszor a hasonló meccsek – az esetleges elbizakodások miatt – a legnehezebbek. Sajnos így is kezdődött: a hatodik percben a hazaiak már másodszor találtak Ármós kapujába, villámrajtot véve rögtön 2-0-ra vezettek. Mielőtt a kispad komolyabban megijedhetett volna, Boros Jancsi előbb gólt szerzett, és Sasnak gólpasszt adva visszahozta a meccset döntetlenre, majd Mehes góljával már mi mehettünk előnnyel a szünetre. A második játékrészben esélyt sem adva a telegdieknek, Sas újabb három gólt szerzett, így az őszi meccshez hasonlóan újra 6-2-re vertük a vendéglátókat.

Újabb gólözön itthon

Mivel tizenhárom csapat vágott neki a pontvadászatnak, a következő – tizenkilencedik fordulóban – szabadnapos volt a csapat, majd a huszadikban a tavasszal kicsit magára találó Cserpataki Slovant fogadtuk. Jobb forma ide vagy oda, ezen a napon nem sok babér termett a vendégeknek, már az első félidő első perceiben látszott, hogy melyik csapat a jobb. Több kihagyott helyzet és kapufák után, a jó „öreg” Papp Sanyi eresztett el egy mintegy harmincméteres bombát, majd a szokásos Boros-gól után 2-0-val vonultunk az öltözőbe. A második negyvenöt percben Boros újra betalált, mellette Koncz Roli és Szűcs Jancsi is eredményes volt, az 5-0-ás hazai győzelem a vendégekre hízelgő.

Mindenki három nullája

Mivel Papfalva végigjátszotta az őszi szezont, majd tavasszal visszalépett, programálva vannak a meccsei, melyeket minden csapat 3-0-ra kap meg. Így jártunk most mi is, ennek a három pontnak – valamint Esküllő széplaki botlásának – köszönhetően újra három ponttal és eggyel kevesebb lejátszott mérkőzéssel állunk a tabella második helyén. Az őszszel egyeduralkodó Nagyváradi Legenda is hullajtja a pontokat tavasszal, így ha a Töri a hátralévő mérkőzésein tartani tudja a remek formáját, akár tavaszi bajnok is lehet. A hátralévő meccsei: itthon Sonkolyos, Széplak és Szentmiklós csapatait fogadják, idegenben pedig a Legenda és Barátka ellen lépnek majd pályára.

Az első Toldy-győzelem

Ami városunk másik csapatát, a Hegyközszentmiklósi Toldyt illeti, hosszú tavaszi bukdácsolás és gólképtelenség után végre sikerült győzniük a Sportiskola ellen, ezzel ők is előrébb léptek a tabellán. A múlt havi lapzártánk utáni mérkőzésein előbb itthon kaptak ki 2-1-re Széplaktól, majd Barátkán – kisebb meglepetésre – nagyon simán 3-0-ra. Aztán rajtuk volt a sor, hogy „szabadnaposak” legyenek, ami úgy látszik jót is tett nekik, 4-3-ra verték a fent említett Sportiskolát. Ami a folytatást illeti, utaznak még Révre, Fugyivásárhelyre és Székelyhídra és fogadják még Esküllőt és Mezőtelegdet. A táblázatra pillantva ez nem egy álomsorsolás.

A bajnokság állása

  1. Legenda                  19 16    1    2    87-11    49
  2. Törekvés               19 14    2    3    66-24    44
  3. Esküllő                  20 13    2    5    64-33    41
  4. Vársonkolyos       20 11    5    4    45-24    38
  5. Berettyószéplak     19 8    6    5    42-37    30
  6. Körösrév                20 8    3    9    34-39    27
  7. Fugyivásárhely      19 8    2    9    33-31    26
  8. Szentmiklós           19 7    1    11    36-65    22
  9. Barátka                   19 6    1    12    48-67    19
  10. Papfalva                 20 6    1    13    22-41    19
  11. Sportiskola           20 6    0    14    43-74    18
  12. Mezotelegd            19 4    4    11    39-63    16
  13. Cserpatak               19 3    4    12    25-79    13

Írta: Juhász György