A megyei ötödosztályú labdarúgó bajnokság tavaszi visszavágói előtt arról suttogtak a vezetők, hogy nagyon jó lenne megkapaszkodni a dobogó valamelyik fokán. Egy esetleges keresztbe verésről álmodoztak a csapat körül dolgozók, erre még mindig veretlen a Székelyhídi Törekvés! Ezzel az eddigiek alapján a második helyre mindenképp van esély, és talán a várakozásokat messze felül múlva tavaszi bajnok is lehet a Töri.
Sima meccset hozott a nyuszi Mezőtelegden
Múlt havi lapzártánk utáni első – húsvét előtti szombati – mérkőzésünkön a tavasszal igencsak bukdácsoló Mezőtelegdre látogattunk, a papírformának megfelelő biztos három pont reményében. Gergely Sándor vezetőedzőnek lassan az a hálás feladat jut, hogy főleg a fejekben kell rendet tegyen, ugye sokszor a hasonló meccsek – az esetleges elbizakodások miatt – a legnehezebbek. Sajnos így is kezdődött: a hatodik percben a hazaiak már másodszor találtak Ármós kapujába, villámrajtot véve rögtön 2-0-ra vezettek. Mielőtt a kispad komolyabban megijedhetett volna, Boros Jancsi előbb gólt szerzett, és Sasnak gólpasszt adva visszahozta a meccset döntetlenre, majd Mehes góljával már mi mehettünk előnnyel a szünetre. A második játékrészben esélyt sem adva a telegdieknek, Sas újabb három gólt szerzett, így az őszi meccshez hasonlóan újra 6-2-re vertük a vendéglátókat.
Újabb gólözön itthon
Mivel tizenhárom csapat vágott neki a pontvadászatnak, a következő – tizenkilencedik fordulóban – szabadnapos volt a csapat, majd a huszadikban a tavasszal kicsit magára találó Cserpataki Slovant fogadtuk. Jobb forma ide vagy oda, ezen a napon nem sok babér termett a vendégeknek, már az első félidő első perceiben látszott, hogy melyik csapat a jobb. Több kihagyott helyzet és kapufák után, a jó „öreg” Papp Sanyi eresztett el egy mintegy harmincméteres bombát, majd a szokásos Boros-gól után 2-0-val vonultunk az öltözőbe. A második negyvenöt percben Boros újra betalált, mellette Koncz Roli és Szűcs Jancsi is eredményes volt, az 5-0-ás hazai győzelem a vendégekre hízelgő.
Mindenki három nullája
Mivel Papfalva végigjátszotta az őszi szezont, majd tavasszal visszalépett, programálva vannak a meccsei, melyeket minden csapat 3-0-ra kap meg. Így jártunk most mi is, ennek a három pontnak – valamint Esküllő széplaki botlásának – köszönhetően újra három ponttal és eggyel kevesebb lejátszott mérkőzéssel állunk a tabella második helyén. Az őszszel egyeduralkodó Nagyváradi Legenda is hullajtja a pontokat tavasszal, így ha a Töri a hátralévő mérkőzésein tartani tudja a remek formáját, akár tavaszi bajnok is lehet. A hátralévő meccsei: itthon Sonkolyos, Széplak és Szentmiklós csapatait fogadják, idegenben pedig a Legenda és Barátka ellen lépnek majd pályára.
Az első Toldy-győzelem
Ami városunk másik csapatát, a Hegyközszentmiklósi Toldyt illeti, hosszú tavaszi bukdácsolás és gólképtelenség után végre sikerült győzniük a Sportiskola ellen, ezzel ők is előrébb léptek a tabellán. A múlt havi lapzártánk utáni mérkőzésein előbb itthon kaptak ki 2-1-re Széplaktól, majd Barátkán – kisebb meglepetésre – nagyon simán 3-0-ra. Aztán rajtuk volt a sor, hogy „szabadnaposak” legyenek, ami úgy látszik jót is tett nekik, 4-3-ra verték a fent említett Sportiskolát. Ami a folytatást illeti, utaznak még Révre, Fugyivásárhelyre és Székelyhídra és fogadják még Esküllőt és Mezőtelegdet. A táblázatra pillantva ez nem egy álomsorsolás.
A bajnokság állása
- Legenda 19 16 1 2 87-11 49
- Törekvés 19 14 2 3 66-24 44
- Esküllő 20 13 2 5 64-33 41
- Vársonkolyos 20 11 5 4 45-24 38
- Berettyószéplak 19 8 6 5 42-37 30
- Körösrév 20 8 3 9 34-39 27
- Fugyivásárhely 19 8 2 9 33-31 26
- Szentmiklós 19 7 1 11 36-65 22
- Barátka 19 6 1 12 48-67 19
- Papfalva 20 6 1 13 22-41 19
- Sportiskola 20 6 0 14 43-74 18
- Mezotelegd 19 4 4 11 39-63 16
- Cserpatak 19 3 4 12 25-79 13
Írta: Juhász György
Vélemény, hozzászólás?