Labdarúgó-tehetséggondozó programot indít a Székelyhídi Sasok Sportklub az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.

A Sport a fejlődésért, sport az egységért elnevezésű, hatvanórás projekt célja lehetőséget nyújtani húsz, öt-hétéves székelyhídi és környező falvakbeli gyereknek tehetségük fejlesztésére a foci területén. Arra irányul, hogy megszerettesse a labdarúgást, mint játékot a gyerekekkel, erősítse kötődésüket e sporthoz, építse önbizalmukat, elősegítse a technikai alapok játékokon keresztül való elsajátítását és az alapvető mozgáskultúra kialakítását. „Törekszünk a résztvevők játékörömének ösztönzésére, mozgásigényüknek kielégítésére, az utánzó képesség, labdaérzékelés fejlesztésére, az állandó sikerélmény biztosítására is” – teszi hozzá Oláh Róbert edző. A program nemcsak a résztvevők testi-mozgási képességeinek erősítését teszi lehetővé, hanem interperszonális és intraperszonális fejlődésüket is elősegíti.

Az edzés- és tevékenységsorozat április és június között valósul meg, és olyan interaktív nappal zárul, amelyen jelen lesznek a résztvevők szülei is, akik gyerekeikkel közösen különböző játékokon és közös focimérkőzésen is részt vehetnek.

További részletekről érdeklődni, illetve jelentkezni a 0742-979903-as telefonszámon lehet március 15-ig.


Írta: Antal Noémi