Az elmúlt időszakban munkagépek zajától volt hangos városunk. A nagy erőkkel felvonult aszfaltozó cég munkatársai ástak, földet és követ hordtak, utat gyalultak, egyengettek, döngöltek, majd aszfaltoztak. Mint Béres Csaba polgármestertől megtudtuk, sajnos a 2007–2013-as európai uniós finanszírozásokból a kisvárosok nem igényelhettek pénzt infrastrukturális fejlesztésekre, így Székelyhídnak maradt a Bihar Megyei Tanács segítsége és az önerő. Ezek felhasználásával valósulhattak meg a mostani munkálatok.

A városvezető hozzátette, hogy már a tavalyi évben neki akartak kezdeni az aszfaltozás kivitelezésének, ám a nagykágyai 1-es számú szakközépiskola előre nem látott költségei miatt mindez mostanra tolódott.

A munkálatok elkezdése előtt a városunk vezetői az urbaniszikai osztály szakembereivel és közösen döntötték el, hogy hol a legszükségesebb az aszfaltozás. Az egyik legfontosabb szempont az illető utca lakosságának létszáma volt. Így kaptak új burkolatot a Szík és a Házhely nevű városrészek főbb utcái, az iskola előtti útszakasz, a színház előtti tér, az önkormányzat udvara, valamint a régi tömbházak közötti út és parkolóhelyek.

A következő időszakban a régebben leaszfaltozott utak meghibásodásait az úgynevezett kátyúzásos módszerrel javítják ki. A befejezésre váró munkák közül a városvezető felsorolta a biomaszsza-erőmű átadását, üzembehelyezését, az elkerülő út befejezését, az inkubátorház jobb kihasználását, az autószerelő műhely beindulását és a piacon elkezdett munkálatok befejezését is.