A tizedikes fiúk nagyon szerették a történelemórát, főként, ha az utolsó óra volt aznap. Ment a felelés, mint a karikacsapás, figyelték a tanár minden szavát, de azért nagyon várták, hogy vége legyen az órának. Jóska az utolsó padban már alig türtőztette magát, míg a tanár magyarázta a leckét, aztán elővette táskájából a borospince jókora kulcsát, felemelve mutatta, mondván:
– Gyula bácsi – így szólították a tanárt –, itt van a kulcs!…
Az osztálytársak nevetéssel nyilvánították ki tetszésüket. A tanár mosolyogva mondta:
– Jól van, Jóska fiam, tedd csak el, míg eljön annak az ideje is!
Tovább folytatta a leckét. Még nem csengettek ki, befejezte a leckét. A fiúk ott gyülekeztek körülötte, közben Józsit figyelték, aki egyik kezében felemelve tartotta a kulcsot. Egyik leány bevitte a tanáriba a naplót, a többiek tudták, mi következik, elköszöntek a tanártól, és fiútársaiktól.
A fiúcsapat egy része előrement a kastély terasza felé, ahol lejárat volt kitaposva a Sós-útra, a többiek Gyula bácsival beszélgetve mentek utánuk. Egyenként ereszkedtek le a téglafal mellett. A pincesor jobb oldalán volt Jóskáék pincéje.

 

A bejárat előtt várták Gyula bácsiékat, aztán nyílt a rácsos vasajtó, pillanatok alatt körbe állották a hosszúkás asztalt, akinek jutott a lócán hely, az leült, beszélgetve várták, míg Józsi a lopóval a bort kihúzta a kancsóba, Gyula bácsi után kiszolgálták magukat is. A fiúk, kezükbe tartva poharaikat, várták Gyula bácsi köszöntőjét. Koccintottak, itták a jó hideg nedűt. A hangulat minden pohár után emelkedett. Az idő múlt, Gyula bácsi bejelentette, hogy most már indulnak haza, mert a szülők türelmetlenek, meg aztán őt is várja az aszszony.
Már a tanév vége felé az igazgató megszólította tanár kollégáját, hogy a diákokkal hova tűnnek el az utolsó óra után?!… Gyula kolléga az igazgató vállára tette a kezét, hamiskásan, de bizalommal közel hajolva mondta:
– Tudod mit? Az utolsó óra után legyél hátul a teraszon! Majd megtudod!…
Az igazgató ráállott. Mire oda ért a társaság, ő is ott volt. Meglepődtek a fiúk, de Gyula bácsi bejelentette, hogy most a diri is jön velük. Az ő tiszteletére Jóska a finom, pezsgő piros ürmösből húzott a lopóval.
Idős emberek lettek az egykori diákok, Józsiék eladták a pincét. Vajon kinek a zsebében lapul most a nagy pincekulcs?!

 

Forrás: Nánási Zoltán:
Egykori székelyhídi történetek,
mindennapi apró villanások, anekdoták