^ Vissza Fel

Új érmeket szereztek

Ér-sport    2019. március 24. vasárnap 

a harcba lendült Phoenix sportolói

Izzasztó küzdelmeket követően Tóth-Gardó Sarolta bronzérmet szerzett a Bukarestben márciusban rendezett román országos bajnokságon. A másik két nevezett phoenixes (Szilágyi Fruzsina és jómagam) hamarabb „elvéreztek”, balszerencséjükre első körben egy-egy olyan ellenfelet kaptak, akik továbbjutottak és később sikeresen megnyerték a döntőt.

Szalacson „kuruttyoltak” a székelyhídi kisiskolások

Diáksarok    2019. március 22. péntek 

Derekasan helytálltak a székelyhídi kisiskolások az idén Szalacson rendezett 21. Kurutty vetélkedő első szakaszán. Hat csapat mérte össze a tudását, matematikából, anyanyelvi ismeretekből, ügyességi játékokból, művészetekből, tudományokból és az állatvilág ismeretéből. A Betűvetők és a Gézengúzok csapata élményekkel gazdagodva tért haza a versenyről. A gyerekek beszámolói szerint, remek hangulat és szeretetteljes környezet várta őket, és bár az első helyet nem sikerült megcsípni, de tudtak egymás sikerének örülni. A Gézengúzok másodikként bejutottak a megyei döntőbe, amit a gyerekek, nagy lelkesedéssel várnak, ígérik, igyekeznek szuperül felkészülni és lelkesedve várják a jó hangulatú, jobbnál jobb próbatételeket! A felkészítő tanító nénik szerint jó esélyük van az országos döntőbe jutásra.

Kuruttyoljatok jól!

Borverseny Hegyközszentmiklóson

Kultúra  ,   2019. március 20. szerda 

A II. hegyközszentmiklósi borversenyen tizennyolc településről származó 115 nedű került a zsűri asztalára március 16-án. A borokat öt kategóriában lehetett nevezni: száraz, aromás, vörös-, rozé- valamint magántermő borok. Reggel már lehetett nevezni a borokat, délután 1 órától kezdődött a kóstolás. A borokat Czapp Árpád zsűrielnök mellett Nagy Sándor (Hegyközszentimre), valamint Erdei Mátyás (Hegyközszentmiklós) véleményezték.

Az esti eredményhirdetés előtt Béres Csaba polgármester és Árus Csongor László helyi lelkipásztor, valamint Czapp Árpád még megosztott néhány gondolatot.

Gyülekezeti családos nap

Közélet  ,   2019. március 15. péntek 

Két előadás, gyereksarok és szeretetvendégség várta a csokalyiakat

Családi konferenciát szervezett a csokalyi református egyházközség március elején. Az esemény egy összetett, nyertes pályázat eredményeként jött létre, és két előadást foglalt magába.

Az első előadást az egyházközség vezetője, Tokár Sándor lelkész tartotta meg, amelyben a Z generációról értekezett és arról, hogyan szembesül az egyház e korosztály tagjainak attitüdjével.

Farsangi bál a Petőfiben

Diáksarok    2019. március 9. szombat 

Javában szorgoskodtak a hagyományos farsangi rendezvény kezdése előtt az utolsó simításokon Petőfi Sándor Elméleti Líceum tizedik osztályosai a múzeum épületében március elején. A X. B és C osztály a mindhárom osztály által előkészített videós anyagokkal felváltva mutatott be élőprodukciós műsorszámokat, volt facebookos rigmusú népi ének, tánc, a nézők az előadások segítségével visszamenve az időben betekintést nyerhettek az ősemberek világába, de a népszerű televíziós tehetségkutató vetélkedőkből is ízelítőt kaphattunk, most B faktor elnevezéssel. Ez utóbbi „vetélkedő” győztese, Britney Spears énekesnő szentmiklósi megszemélyesítője túláradó örömmel fogadta az eredményt és ünnepeltette magát a közönséggel.

„Nem ítélkezem külföldiként…”

Kanapé    2019. március 4. hétfő 

Interjú az Ér Hangja Egyesület kanári-szigeteki önkéntesével, Andrea Sofía Sánchez Almeidával

Andrea az Ér Hangja Európai Önkéntes Szolgálati Programban nyert projektjének keretében augusztus végéig Székelyhídon fog élni. A hu­szonkét éves lány a Marokkó partjaitól nem messzi Kanári-szigeteken született, ott élt tizennyolc éves koráig, nemzetközi iskolába járt, majd elhagyta a szülőföldet, hogy Skóciában nemzetközi kapcsolatokat, politikatudományt tanuljon. Arról beszélgettünk miben más és miben hasonló itt élni mint egy szigeten.

Gondolatok a borverseny után

Kultúra  ,   2019. március 1. péntek 

Véget ért a jubileumi, 25. székely­hídi borverseny. Még arra is figyeltek a (kiváló munkát végző) szervezők, hogy meghívják a negyedszázaddal ezelőtti első borverseny szervezőit – Vasadi József agrármérnök és Gavrucza Tibor tiszteletes mellett engem is –, sőt még egy igényes kivitelezésű, névre szóló bronz emlékplakettet is akasztottak a nyakunkba. Hát mit mondjak, nagyon jól esett.