^ Vissza Fel

Faragott csodavilág

Közélet    2016. június 3. péntek 

Fából készült használati eszközök tárlata

Faragott csodavilág címmel nyílt időszaki kiállítás a székelyhídi múzeum emeleti termében. A kiállításon dr. Rozsnyai István vértesi magángyűjtő faragással díszített háztartási és egyéb eszközökből álló gyűjteménye látható. A különleges tárlatot Szűcs György muzeológus, az ottományi kiállítóház vezetője nyitotta meg, aki mondandójában kiemelte, hogy a kiállított tárgyak azt az embert mutatják be, amely használati tárgyain keresztül üzenetet akart közvetíteni. Üzenetet készítőről, használóról, korról és a díszítések által még az emberi érzésekről is. Hiszen a kiállítási tárgyak között találunk olyan talpas guzsalyt, amely nem csak a szövés egyik kelléke volt, de mintája és színezése azt is elárulja nekünk, miként lett az egyszerű használati tárgyból érzésekkel felruházott szerelmi ajándék. De ilyenek a szépen faragott mosósulykok, mángorlók Kalotaszegről és a Dunántúlról, illetve az alföldi és a somogyi pásztorok maguk faragta ivócsanakjai, borotvatokjai, kanászkürtjei és a méltán híres debreceni mézeskalácsos mesterség emlékei, a különböző formájú és mintázatú ütőfák.

A szakszerű tárlatvezetést és az ehhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokat a Vértesi Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény munkatársai végezték, akiknek nem titkolt célja az, hogy a fiatal generáció bepillantást nyerjen a nagyszülők, dédszülők egykori mindennapjaiba, megismerve az általuk használt eszközöket, a rajtuk található díszítményeket, motívumokat.

A mosolygós sírköves

Kultúra    2016. június 3. péntek 

Szilágyi László fát is farag vagy íjat feszít, ha úgy tartja kedve

A gének hordozta hasonló tulajdonságok mellett két dologban biztosan megkülönböztethetetlen a székelyhídi Szilágyi László édesapjától és nagyapjától: mindhármukat Lászlónak hívják, fő foglalkozásuk pedig a sírkőkészítés.

Mintha természetvédelmi területen járnánk, olyan Szilágyi László kertje. Itt a természet az úr! Növények kusza rendjében, madárfüttyös reggeleken itt talán nem is lehet rosszkedvű az ember. Vendéglátóm mindenesetre erről tesz tanúbizonyságot, hisz eddig bármikor, bárhol összefutottam vele, mindig vidám, barátságos volt. Ő, a mosolygós sírköves. Jókora termetű kutyája már messze nem ennyire barátságos, a kapu előtt kell várakoznom néhány percig, amíg betessékelik a házba.

A zene a legszebb imádság

Mozaik    2016. június 3. péntek 

Református kórustalálkozó városunkban

Évszázados falakon csapódott, magasba pörgött dallamok váltak hithordozóvá a székelyhídi református templomban megtartott kórustalálkozón. A mintegy háromszáz résztvevő a térség tizenhárom egyházközségéből érkezett a májusban megtartott eseményre.

Az 1989-es változásokat követően a térség reformátussága hamar eszmélni kezdett, egymást követően alakultak a nőszövetségek, az ifjúságot tömörítő egyesületek, kórusok. Az Érmelléki Református Egyházmegyében idén huszonötödik alkalommal találkoztak az egyházközségek kórusai, egymás hite által épülve, tudásban gyarapodva szólták a szépet. Ez az istentisztelet más volt, mint általában: magasztosabb, felemelőbb. Isteni magasságokba röppent az ének, a sokaság lélekben eggyé forrt. Ez a legszebb imádság, a zene nyelvén megfogalmazott.

Háromhetes angol nyelvtanfolyam idén is Székelyhídon

Ajánló    2016. június 3. péntek 

Az Ér hangja Egyesület 2016. június 27 – július 15. között háromhetes angol intenzív nyelvtanfolyamot szervez Székelyhídon. A tábor időtartama alatt Amerikából érkező angol önkéntes tartja majd az interaktív foglalkozásokat, amelyek a szóbeli kommunikáció fejlesztését szorgalmazzák.

A nyelvtáborba 6–18 éves gyerekek és fiatalok jelentkezését várjuk. A nyelvtábor helyszíne a székelyhídi Munkás klub nagyterme (kapunyitás június 27-én, hétfő reggel 9 órakor).

Jelentkezni a 0786-228306 vagy a 0762-830344-es telefonszámon, vagy erhangja1@gmail.com e-mail címen lehet.

Jelentkezési határidő június 23. csütörtök, 19 óra. 

Védekezés a kertben a gombabetegségek ellen

Kultúra    2016. június 2. csütörtök 

Attól függetlenül, hogy az időjárási viszonyok nem a megszokott mederben folynak, a kertészettel, szőlővel és gyümölccsel foglalkozó emberek a már jól megszokott ritmus szerint kell foglalatoskodjanak.

Az évszaknak megfelelően jelentkeznek a szőlő gombabetegségei, melyek közül megemlítenénk a peronoszpórát, a lisztharmatot és a szürkerothadást. A szőlő zöld részei egész tenyészidőszakban fogékonyak a lisztharmatra és a peronoszpóra fertőzésére. A fürtök a virágzás és a kötődés alatt a legérzékenyebbek. Ezekben az időszakokban egy esetleges fertőzés kialakulása, akár egy 80-90 százalékos termésveszteséghez is vezethet. Ebben a stádiumban védekezhetünk a lisztharmat és a peronoszpóra ellen azokkal a gombaölőszerekkel, melyeket már előző lapszámunkban is felsoroltunk az alma esetében.

Nemzetemnek vagyok katonája

Kultúra  2016. június 2. csütörtök 

Juhász Jácint emlékére

Már meggebedek, rám szárad ez az ingnyi jelmez. Melyik is vagyok én? Az összevert fejű, kapatos ábrázatú, vagy a francia rendőrsipkás, esetleg az, amelyik a bitókötelét bámulja. Rendet tudnék tenni magamban, de minek? Majd megteszik mások. Inkább azon ügyködöm, hogy elkerüljem a szétpletykázott, kicsavart sztorik lesajnált fő- vagy mellékszerepét. Egyáltalán nem adok információt, sőt, amíg a huszonhét kilogrammra nem esett vissza testsúlyom, megmosolyogtam, ha bárki a betegség gondolatát vetette fel. Amikor a körmeim elkezdtek felmállani, a hajam meggyérült és a bőröm nyári leégés utáni hámlást idézett, csak éppen elfehéredve, akkor jegyeztem meg egy-egy kérdésre, hogy átmeneti gyengélkedés ez, semmi más bajom nincs. Még jól is jött az a szerep, amikor lökdöstek, s mellettem ott nyomta a szöveget, egy embertelent alakító színész arról, hogy én már amúgy is dögrováson vagyok. Minek használok még el egyetlen beszívott levegőt is mások elől?

Megsirattam az enyéimet… Nem maradt túl sok idő magammal foglalkozni, a lelkiállapotomat mindig kiegyensúlyozottnak éreztem, de most kimondottan jól jöttek a külső fájdalomforrások. Tengert hoztak létre bennem, miközben megevett a bánat. Ezen a csontvázon lötyögő, pergamenszínű bőr, vajon mitől bír még élni? Bizony, tényleg behabzsolt a bú…

Légypapír

Kultúra  2016. június 2. csütörtök 

Mennyi haver, és le se akarnak onnan jönni. Rendkívül ínycsiklandó az illat. Meggyőztek, már megyek is! Repülök! Csak tudnám, miért ilyen elváltoztatósan teszem? Egy keveset egy irányba, majd gyorsan le, de kiszámíthatatlanul balra, majd jobbra fel, aztán előre, hátra. Ezt én ezt már így csinálom, de ettől függetlenül célba szoktam találni. Pedig a múltkor nagyon furcsát álmodtam. Abban a nagy tengerben, ott, a finom csúszós mellett, talán lavóróceánnak hívják, a kis hegyet, ami folyton kopik, azt hiszem, szappannak.

Ivás közben megakadt egy buborék a torkomon és eszméletemet vesztettem. Vízbefulladásom után egy kisebb kéz emelt ki, majd feltett az asztalra. Erre természetesen nem emlékezem, nem is emlékezhetem, egy rendes légy vízbefulladt állapotban nem spekulál. Sóhegy termett felettem, ami kiszívta belőlem a nedvet, és alig kecmeregtem ki alóla, máris elkapott ugyanaz a kis undok kéz, visszadobott a lavórba. Ezt ötször ismételte meg.

Áramot nyernek, pénzt takarítanak meg az erőművel

Közélet  2016. június 2. csütörtök 

Manapság sokan, sok helyen beszélnek a környezetkímélő, alternatív energiaforrásokról, de nagyon kevés a tényleges megvalósítás. Ezért is kimagasló a székelyhídi projekt, melynek keretében elkészült a biomassza-erőmű. A beruházást a Gazdaság Versenyképességének Fejlesztésére Irányuló Operatív Program keretében, európai uniós pályázatból valósította meg a Bihar Megyei Tanács Székelyhíd várossal és Bihardiószeg községgel közösen, majd létrehozták a közös fejlesztési egyesületet, az Adi Ecolandot.

Május végén projektzáró találkozóra hívták a sajtó képviselőit és az érdeklődőket, ahol a kivitelező cég munkatársai bemutatták a létesítményt, elmagyarázták annak működését. Az eseményen jelen volt Cornel Popa, a megyei tanács elnöke, Stela Sabău, az Adi Ecoland vezérigazgatója és Mátyási Gábor vezérigazgató-helyettes.