A község kiváló gazdája volt. Közel harminchektáros birtokán csodás dolgokat művelt, de inkább büszke volt szép bikaborjúira, melyeket kerestek, kapkodtak, aranypénzért vásároltak tőle a gazdák. Ezért nevezték Bikás-Kovácsnak a környékbeliek, amit ő megmosolyogva elismerésnek tartott. Az idők változtak. Jött a kommunista rendszer a kollektivizálással!…
Mint nagygazdának, neki is megkeserítették az életét. Éjjel-nappal hívogatták a községházára, a rendőrséggel zaklatták, molesztálták, veréssel és börtönnel fenyegették, ha nem lép be a kollektívába. Ráfogták, hogy gyalázta és szidta a kommunistákat, egyszer mellbe is verték, de semmiképpen nem tudták megtörni Kovács bácsit! Gondolta, ha elveszik a földjét, hát vegyék, de ő saját kezűleg semmiképp sem írja alá a belépési kérvényt.

 

 

Házához naponta küldték a hivatalnokokat, kereskedőket, tanárokat, hogy meggyőzzék! Akit rendes embernek tartott, azt szívesen fogadta, leültette a konyhában, bor is került az asztalra, de a kollektíváról nem volt szabad beszélni. Ezért csak annyit mondtak neki: ha valaki érdeklődik, hogy voltak-e nála, csak annyit mondjon: „Igen”.
Kikísérte a látogatókat, a kapuban csak megkérdezte: „Ugye, magukat is a kollektíva miatt küldték?”
A helyi hatóság nagyon akarta, hogy beléptesse, mert mindenki figyelte, s úgy gondolták, ha Bikás-Kovács nem, hát ők sem!… A községközpont rádiósítva volt. Három nagy hangszóró közvetítette a rádióműsorokat és a helyi rádióközpont adását, a helyi híreket, amiket társadalmi munkában tanárok és tanítók olvastak be.

 

 

 

A központ vezetője és technikai felelőse Lajos bácsi volt, akit egy nap reggelén felhívatott magához a párttitkár, átadott neki egy géppel írott papírt, hogy tíz órakor, a helyi műsor keretében olvassák be!. A piaci napon összeverődött a sok ember. Ahogy a parancs szólt, beolvasták a szöveget, minden ember hallhatta a bömbölő hangszórókból:
„Ma reggel, hosszas fontolgatás után, Kovács aláírta a kollektívába belépő kérvényt…” stb…
Voltak, akik a hír hallatán sóhajtozva néztek egymásra: ha már így történt, ők sem húzhatják ki magukat!
Valahol nagyot nevettek rajta, hogy csak behúzták Bikás-Kovácsot és társait, így kollektivizálták az egész községet…
Ha kérdezték Kovács bácsit, legyintett kezével, hogy az egészet azok a bestiák találták ki, ő nem írt alá semmit!…

 

 

Forrás: Nánási Zoltán:
Egykori székelyhídi történetek,
mindennapi apró villanások, anekdoták