A házasulandó fiataloknak sokat emlegették, hogy ha nincsen házuk, szerezhetnek egy beépíthető telket, csak Zdroba bácsit, a néptanácselnököt kellett meghívják a lakodalomra. Kulcsáréknál a Rózsika lakodalmát késő ősszel tartották, addigra már kiforrt az újbor is. Zdroba bácsi így is, úgy is hivatalos lett volna, mert barátságban volt a családdal. A lakodalmat nagy készülődés előzte meg, a régi kultúrotthonban, a Fürdőnél tartották. Nagy volt a mulatság…
A sok ember el volt látva pompás enni-innivalókkal. Veres Gyuszi zenekara játszotta a szép nótákat, majd a vacsora után a talpalávalót. Ahogy illett, mindegyik fogáshoz a fővőfi elmondta a szórakoztató verseket-bolondságokat, kellőképpen le is öblítették, jött a menyasszonytánc.

 

Egymás után forgatták jobbra-balra a menyasszonyt, utána a násznagyok előtt álló tálba tették a pénzajándékot, az asszonyok átadták az egyéb ajándékot… Az egyik násznagy kikiabálta az ajándékot, amit a körben állók megtapsoltak…

Nagy figyelem követte Zdroba bácsi menyasszonytáncát, a zenekar is jó ropogóst cserdített hozzá. Néhány forgatás után a zenekar nagy tószttal jelezte, hogy most jön az ajándék bejelentése.
Zdroba bácsi egy géppel írt papírlapot vett ki a zsebéből, miközben a tálba tette, hangosan be is jelentette mi áll rajta: „Örökös tulajdonba ajándékozzuk a fiataloknak a Vámház utcai beépíthető telket, stb…” Nagy taps volt rá a válasz! Sokan kézszorítással nyilvánították ki tetszésüket Zdroba bácsinak, a násznagyok ölelgették hálából.

 

 

 

 

 

Aztán ment tovább a tánc, miközben megérkezett a vőlegénynek az autóbusz defektje miatt megkésett rokonsága. Hozták nekik is a vacsorát, borral leöblítették, megjött a hangulatuk, kérték, hogy a menyaszszony járjon nekik is menyasszonytáncot. Közben sokan másodjára is felkérték a menyasszonyt, kevéske ajándék ellenében. A Zdroba bácsi szomszédja is belépett a táncoltatásba. De már akkor ő sem marad le – gondolta –, megforgatta még egyszer a menyaszszonyt, akkor jutott eszébe, nincs pénz nála, igaz, ő nagy ajándékot adott, mit is adhatott volna még?! Csak ennyit mondott: „Megerősítem, amit már ajándékoztam nekik!” Az emberek jót nevettek találékonyságán, mert hát nem volt nála pénz, amivel megpótolhatta volna ajándékát.

 

 

Forrás: Nánási Zoltán:
Egykori székelyhídi történetek,
mindennapi apró villanások, anekdoták