Nyolc írországi fiatal vendégünk érkezett székelyhídi vallásközösségünkbe, hogy a református egyház által szervezett gyermek bibliahéthez hasonló, angol nyelvű, Backpackers (azaz Hátizsákosok) elnevezésű tábort tartsanak a lelkes gyerekeknek július közepén. Az Exodus egyesület 31-es, Brooke Logan által vezetett csapata mindennap más és más országba „vitte el” a gyerekeket, melyhez kapcsolódva mutatták be az aznapi bibliai történeteiket. Mottójuk idén a következő evangéliumi vers volt: „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” (Jn 10,10).

Első nap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával foglalkoztunk, és a francia Gare du Nord vonatállomásba látogattunk el. Következő nap Svédországban, a királyi palotában néztünk körbe, és megtanultuk Jézus betániai megkenetésének történetét. A harmadik napon a gyerekek Rómába, egy elegáns étterembe repülhettek el, ahol vendégeink bemutatták az utolsó vacsorát. A negyedik, utolsó napon – hiszen vendégeink haza kellett utazzanak –, Svájcba, az Alpokba utaztunk, ahol téli olimpián vettünk részt, a gyerekek megtanulhatták a Gecsemáné kertjében történt árulás történetét.

Természetesen a vendégek ittléte alatt egy délután sem múlt el tétlenül, egyházunk fiataljai, az IKE tagjai minden délután a templomnál közös foglalkozásokon vettek részt írországi társaikkal. Családokat látogattak, készülődtek a másnapi programokra, és végül az utolsó közös délutánon, közös vacsorán vendégeink bemutatóit hallgatták meg családjukról.

Sajnos ez a tábor csak négy napig tartott, hiszen az ír fiatalok pénteken hazautaztak, de reméljük, minden résztvevő gyerek számára egy élmény volt, és rengeteget tanulhattak, hiszen ezek az alkalmak nagyon jók arra is, hogy a gyerekek fejlesszék angol nyelvtudásukat.

Nagy köszönet ír vendégeinknek, a nekik ebédet és vacsorát főző szorgos anyukáknak, nagymamáknak, valamint egyházunk közel 40 IKE-tagjának, akik naponta besegítettek a fordításba és a gyerekekkel való foglalkozásba.


Írta: Péter-Pakó Henrietta