Székelyhíd város tanácsa júliusi soros ülésén egyhangúan megszavazta a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban létesítendő iskolai orvosi rendelőhöz szükséges engedélyeztetési eljárás folytatását, amiről Cservid Levente RMDSZ-es tanácsos számolt be. Szintén egyhangúan döntöttek egy, a közeljövőben a település határában megépülő napelempark kivitelezési engedélyéhez szükséges földterület bérbeadásáról, valamint a 77-es sürgősségi kormányrendelethez igazodó önkormányzati munkahelyek átszervezéséről szóló beszámoló elfogadásáról.
A városunk éves költségvetésének módosításáról szóló beszámolót követően ugyan kialakultak viták, ám végül, ha nem is egyhangúan, de ezt is elfogadta a testület. Megegyeztek továbbá abban is, hogy az augusztus 30. és szeptember 1. között rendezendő XVIII. Érmelléki Ősz eseményeinek szervezését a Pro Székelyhíd Egyesületre ruházzák át. Az egyesület ingyen használhatja a város középületeit, valamint a sportpályáért sem kell fizetniük. Mivel a város a saját költségvetéséből, a hatályos törvények értelmében nem támogathatja az eseményt, az ülést vezető elnök, Karancsi Béla (RMDSZ) az esemény anyagi támogatására buzdította a tanácsosokat.
Béres Csaba polgármester „igazoltan” hiányzott, mert a gyűléssel párhuzamosan az érmelléki RMDSZ-es polgármesterek találkozóját tartották Bihardiószegen.
szcs
Vélemény, hozzászólás?