Főként különböző szabályzatok elfogadásával foglalkozott a székelyhídi önkormányzat egyik leghosszabb, október 29-én tartott tanácsülésén.

A Béres Attila tanácsos vezette maratoni tanácsülésnek – melyen mind a 17 önkormányzati tanácsos jelen volt – összesen tizenhárom napirendi pontja volt.

Mindjárt az első napirendi pont, a város területén zajló kereskedelmi tevékenység szabályzatának elfogadása hosszú vitát generált. Kiderült azonban, hogy a szabályzatot Románia törvényei szerint kellett összeállítani, így azon nem lehet sarkalatos módosításokat eszközölni. A tanácsosok többsége végül két kisebb módosítással elfogadta a határozattervezetet. A két módosítás anynyi volt, hogy a cégek az évente fizetendő 10 lejes láttamozási díj mellett a cég bejegyezéskor fizessenek 10 lej bejegyzési díjat, illetve hogy a szabályzatból automatikusan kapjon egy példányt minden cég.

Másodikként a városi köztisztasági szolgáltatás szabályzata került napirendre, melyet a 2015-ben kiadott 82. kormányrendelet alapján állítottak össze. A tanácsosok több kérdést is feltettek a szelektív hulladékgyűjtés megvalósíthatóságával kapcsolatban. A kérdésre, hogy drágul-e a lakosság számára a hulladék elszállítása az új kormányrendelet miatt, mely külön szabályozza a szelektív gyűjtést, a válasz az volt, hogy drágul, de még nem lehet tudni, hogy mennyivel. Ezt a napirendi pontot módosítás nélkül szavazta meg a tanácsosok többsége.

A következő három napirendi pontot a tanácsosok vita nélkül hagyták jóvá: a költségvetés-kiegészítést, a kágyai iskola felújításához még szükséges pénzalapok belefoglalását a 2016-os költségvetésbe, illetve új alkalmazottak felvételének tervét a szabad önkormányzati munkahelyekre.A hatodik napirendi pont egy terület közvetlen koncesszióba adása volt. Ezt nem szavazták meg a tanácsosok.

Ezt követően egyhangúan elfogadták a négy új szociális központ működtetési szabályzatát és a Diakónia Alapítvánnyal kötendő szerződést. A Diakónia Alapítványnak megvan minden engedélye és megfelelő gyakorlata, hogy a legmagasabb szintű szociális szolgáltatásokat nyújtson új nappali központokban. Gyorsan és egyhangúlag döntöttek a város címeréről is.

A kilencedik pontnál Csuka József alpolgármester előterjesztette, hogy egy bérlő alacsonyabb áron, de tíz évre bérelné az inkubátorház jelentő részét. Miután tisztázódott, hogy a bérleti díj csökkentése nem ütközik törvénybe, a tanácsosok egyhangúan megszavazták a határozatot.

A tizedik napirendi pont egy 51 négyzetméteres terület eladása volt. Ez a napirend 15 igen szavazattal ment át.
Tizenegyedikként a tanácsosok egyhangúlag elfogadták, hogy egy terület Érköbölkút tulajdonából kerüljön át Székelyhíd város köztulajdonába.

A tizenkettedik napirendi pont a székelyhídi piac vezetőségi struktúrájának módosítása és a piackezelőség alapszabályzatának módosítása volt. A piac működését jelentősen befolyásoló módosításokra egy 2014-ben megjelent törvény kötelezi a fenntartót.

A tizenharmadik, utolsó napirendi pont igényelte a legtöbb időt a tanácsosoktól. Ez a városi piac új működési szabályzatának tárgyalása és elfogadása volt. Az új működési szabályzatot a tanácsosok pontról pontra elemezték és tárgyalták, kitérve az asztalok termékek szerinti leosztására, a piac befogadóképességére, a parkolási lehetőségekre, a piac tisztántartására, az árusok, valamint a piac kezelőjének jogaira és kötelességeire, a piacon tilos tevékenységekre.

Kisebb módosításokkal a tanácsosok egyhangúan elfogadták a szabályzatot.
Mivel a tanácsülésen több szabályzatot is tárgyaltak és elfogadtak, a tanácsosok megegyeztek, hogy amennyiben szükséges, a szabályzatokra bármelyik következő tanácsülésen vissza lehet térni és módosítani.
A piac működési szabályzatát lapszámunkban részletesen is ismertetjük.


Írta: Tiponuţ Tibor