Amint kitavaszodott, a városi önkormányzat munkatársai, a szociális munkásokkal együtt megkezdték a már hagyományos tavaszi takarítási akciót. Március végén Székelyhíd központja került sorra, ahol több zsák szemetet szedtek össze. A takarítás mellett a központi parkban facsemetéket ültettek. A munkások turkesztáni szilt és vörös tölgyet ültettek, valamint élő sövényt telepítettek a turulmadaras emlékművet övező parkban.
A már korábban elültetett kis fenyők és cserjék körül fellazították a talajt és megkezdték a virágágyások előkészítését a tavaszi virágültetésre.
Április elején a székelyhídi önkormányzat munkatársai, valamint a szociális munkások a Román Vízügyi Hivatal helyi fiókjának alkalmazottaival együtt a Tankárok (Ér-patak) mentén kezdtek nagytakarításba. Már az első nap folyamán négy és fél köbméter szemetet, elsősorban eldobált műanyag palackokat gyűjtöttek össze.
Tetszetős körforgalom
A székelyhídi polgármesteri hivatal munkatársai a központban található körforgalmat is szebbé tették. Először friss földet terítettek szét, majd többféle növényt, cserjét ültettek ki. Végül a növények közötti területet színes kavicsokkal borították be.
A Hargita egy része hozzánk költözött
Ezer kis fenyőcsemete! Pontosan ennyit kaptunk a Csíkszereda határában működő Kalibáskői Erdei Iskola örökségvédelmi munkatársától, Ferencz Leventétől. Köszönjük neki a csodás meglepetést és a részletes, pontos útmutatást az ültetéshez! Ezzel a nagy és jelképes ajándékkal a Hargita egy része Székelyhídra költözött!
Az önkormányzat munkatársai a szociális munkásokkal együtt elültették a kis fenyőket az Érmellék termékeny földjébe. A központba, turulmadaras parkba 200 darab, a vállalkozásfejlesztési központ köré 50, a strandra 100 és a kastély parkjába is 100 darab csemete került. A többit az új városi parkban és annak környékén helyezték el. A kis fenyők elültetésében részt vettek a Székelyhídi Zólyomi Dávid cserkészcsapat tagjai is.
A kis fenyőkkel együtt egy kedves üzenet érkezett Böjte Csabától, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjétől: „Úgy gondolom, hogy az élő fákkal egy nagyon gyümölcsöző élő kapcsolat veheti kezdetét, mely megfoganásáért, növekedéséért szeretettel imádkozom. Kérlek, hogy ti is mondjatok el az ottani gyermekekkel egy-egy fohászt a facsemetékért és a gyümölcsöző együttműködésért!” – üzente Csaba testvér.
Szívből reméljük, hogy itt, a hegyektől távol eső vidéken tényleg jól fogják érezni magukat a fenyők és szépen cseperednek majd.
Írta: Tiponuţ Tibor
Vélemény, hozzászólás?