Negyedik alkalommal rendezték meg a Csokalyon a Családi Napot

Ünnepi istentisztelettel kezdődött az egész napos július 5-i rendezvény, melyen Forró Csaba helyi református lelkész hirdette az igét. Jézus egyetemes szeretetéről beszélt, arról a mélységes szeretetről, mely nem tesz különbséget ember és ember között. Erdődi Endre csokalyi görög katolikus tisztelendő Sarlós Boldogasszony ünnepének bemutatásával szemléltette a család és a családi kötelékek fontosságát.

A hagyományokhoz híven a templomból a Fényes Elek-emlékparkba vonultak az ünneplők, ahol Béres Csaba polgármester és Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A meghitt ünnepet helyi fiatalok, Csomaközi Daiana, Nádi Melitta és Egri Anett szavalataikkal ékesítették, majd Csokaly nagy szülöttje, Fényes Elek mellszobrának koszorúzásával zárult az emlékünnep.

Délután a szórakozásé, a labdarúgásé és az evés-ivásé volt a főszerep. Tizennégy csapat üstjében fortyogtak a finomabbnál finomabb ételek, a legtöbben bográcsgulyást főztek, de volt aki halászlevet, pörköltet vagy babgulyást tálalt a szakértő zsűri elé. Hosszas ízlelgetés után a harmadik Guszti és a Gézengúzok babgulyása lett, második díjnak a Szomszédok csapata örülhetett, s a képzeletbeli dobogó legfelső fokán az Uncsik és rokonok csapata állhatott, akik egy ínycsiklandozó bográcsgulyással vették le lábáról a Béres Csaba polgármester elnökletével kóstolva „dolgozó” zsűrit.

Hiába volt a napsütötte focipályán minimum 40 °C, ez mit sem jelentett a hat csapatnyi labdarúgónak. Az idei csokalyi családi nap focibajnokságát a hazai Csokaly 1 csapata nyerte, második a csokalyi Bad Boys, a harmadik pedig a Nagykágya csapata lett.

A gyermekek sem unatkoztak, hiszen számukra aszfaltrajz- és homokvárépítő verseny is volt, s a szárnyaló népi játékok is szórakozást biztosítottak, nem beszélve a légvárról és a lufibohócról, aki virágot, kutyát, nyuszit, kardot és sok mást hajtogatott a lurkóknak.

Bemutatót tartottak a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület tagjai, és az airsoft fegyvereit is ki lehetett próbálni.

A délutáni órákban össznépi zumbán vehetett részt a falu apraja-nagyja. Felléptek a helyi ovisok és iskolások, valamint Tivadar Laura, Tivadar Krisztián és Csomaközi Daiana éneke szórakozatta a közönséget.

Idén sem maradhatott el a település lakosainak legkedvesebb könnyűzenei együttese, a Tivadar József vezette Dreamers.

Az óvodások is bemutatták tánctudásukat

A jó hangulatú koncerten a fellépőkkel együtt énekelt az egész családnapi közönség, kicsiket és nagyokat beleértve. A vidám nap szabadtéri retródiszkóval zárult, melyhez a talpalávalót szintén Tivadar József énekes-zenész szolgáltatta.


Írta: Fekete Katalin