
2020 tavaszára a Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával felújítják a teátrum épületét
Karácsonyi csoda? Talán az is. De leginkább fáradhatatlan munka eredménye, hogy december huszadikán Manuela Irina Pătrășcoiu, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (CNI) főigazgatója átadta a székelyhídi színház épületének felújításáról szóló kivitelezési határozatot Neculai Manolicának, a nagyváradi Simbac Rt. építőcég vezérigazgatójának, a sajtó és az önkormányzat néhány alkalmazottja jelenlétében.
A rövid lefutású eseményt Béres Csaba polgármester nyitotta meg, felidézve, hogy 2007-ben, 2011-ben, majd 2015-ben is nyertes pályázatot adtak le a színház rehabilitálására, ám a bürokrácia látszólag egyre messzebb sodorta a várost a fellélegzéstől. Az építkezési engedélyt is beszerezték, már 2017 májusában, ám a nagy pillanat idáig váratott magára. Manuela Irina Pătrășcoiu főigazgató elmondta, a befektetési ügynökség által támogatott projekt keretében a felújítás mellett bővítik, modernizálják is a színház épületét, amely munkálatokat tizenhat hónap alatt köteles elvégezni a Simbac, a munkálatok költségvetése 3,9 millió lej.
Az átalakítást vezető és felügyelő Simbac cég vezetője biztosította a megjelenteket, hogy számos hasonló munkát zárt már le sikeresen a vállalkozás vezetőjeként, így erre az elnyert megbízásra is minőségi munkát garantálnak.
Bíró Orsolya
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?