Országszerte 840 – közöttük sok érmelléki – gyerek arcára csaltak mosolyt a Könyves Mikulás elnevezésű akció megálmodói, akik gyermekotthonok, árvaházak kis lakóit ajándékozzák meg egy-egy könyvvel. Sok levelet kaptak Érmellékről is: a Szentjobbi Szent István Szociális Központból tizenhat, Érmihályfalváról a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthonból 25, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthonból pedig 41 gyerek jelezte, hogy szeretnének valamilyen könyvet. Váradi Mónika, a Bihar megyei gyűjtés koordinátora elmondta, hogy az otthonok vezetői pozitívan fogadták őket, nagyon örültek a kezdeményezésnek. Ez egy óriási lehetőség a gyerekeknek, hiszen az otthonokban a legszükségesebbeket megkapják, de a könyvekre már kevesebb pénz jut. A székelyhídi gyerekek egyik fele bentlakó, a másik fele pedig napközi otthonos, tehát délután hazamennek. A szervezők elmondták, hogy nagyon hálásak a sok önkéntesnek, akik segítettek lebonyolítani az akciót, a könyves Mikulásoknak, akik vállalták, hogy megveszik a könyveket a gyerekeknek, az otthonok vezetőinek az őszinte pozitív fogadtatásért.

Ugyanakkor remélik, hogy sikerült sok-sok rászoruló gyermek számára december hatodikát boldogabbá, meghittebbé tenni. Bár a Kéz a kézben Jótékonysági Könyvlicit nevű csoport fő tevékenysége a beteg gyermekek megsegítése, de idén ezzel a különleges ötlettel álltak elő – tudtuk meg Fóris Brigittától, a csoport egyik adminisztrátorától. A vele készült interjúnkat alább olvashatják.

Könyvekkel a beteg gyermekekért

  • Mesélj egy kicsit a Kéz a kézben Jótékonysági Könyvlicit nevű csoport születéséről.
  • Bizonyára sokak számára ismerős az érkörtvélyesi Ölyus Noel Róbert története, aki SMA-ban, azaz gerincvelői eredetű izomsorvadásban szenved, és akinek a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensmára és utókezelésre volt szüksége ahhoz, hogy esélyt kapjon a lehető legteljesebb életre. A csoport 2020-ban született, amikor is Noel megsegítésére Kolozsváron egy könyvvásárt szerveztünk március végére, csakhogy a járványügyi helyzet közbeszólt, a vásárt nem tudtuk megtartani, így arra gondoltunk, hogy az összegyűlt könyvadományokat licitre bocsájtjuk a csoportban. Láttuk, hogy nagy sikere volt a kezdeményezésnek, így egyértelmű volt, hogy a szükséges összeg összegyűlése után is folytatjuk a megkezdett munkát. Azóta már Noellel együtt összesen nyolc gyermeknek gyűjtöttünk, volt, akinek többször is és a csoport több mint 7400 tagot számlál.
  • Hogyan működik a csoport? Mik a főbb tevékenységeitek és hogyan választjátok ki, hogy mikor ki legyen a támogatott?
  • Igazság szerint négy csoport van: Kéz a Kézben Jótékonysági Könyvlicit Csoport, a Kéz a kézben jótékonysági licitcsoport, a Szív a szívért-Nagykároly csoport és a Kéz a Kézben Jótékonykodva Székelyföldön. Mind a négy csoport szorosan együttműködik, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és mindig ugyanannak a kedvezményezettnek gyűjtünk. Nagyon sok rászoruló gyerek szülője, hozzátartozója keres meg minket, ilyenkor mindig figyelembe vesszük többek közt azt is, hogy mennyire sürgősen van szükség a pénzbeli támogatásra és ez mekkora mértékű. Sosem egyszerű a döntés, de valami alapján meg kell hoznunk őket. A fő tevékenységünk a beteg gyermekek támogatása, ilyenkor egy-egy gyűjtés általában egy hónapig tart, de éppen a sok megkeresés miatt döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Szívtombola nevű gyűjtést is. Ezt azért gondoltuk fontosnak, mert gyűjtést csak gyerekeknek szervezünk és ezek mindig ütemezve vannak, ám ha valakinek sürgősen szüksége van pénzbeli támogatásra, akkor párhuzamosan egy tíz napos szívtombolát is elindítunk. Itt felnőtteket is szoktunk támogatni.
  • A Mikulás akciótok egy kicsit kilóg a sorból, hiszen nem beteg gyerekek megsegítését célozta, hanem a nehéz anyagi helyzetben lévőkét. Honnan jött az ötlet, hogy zajlott a szervezés és végül hány kis arcra sikerült mosolyt csalnotok?
  • Az ötlet már a tavaly is meg volt, csak túl későn született meg ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani. Annyira szerettük volna, hogy a nehéz helyzetben élő gyerekeknek is megadasson a lehetőség, hogy egy szép vagy rég áhított könyvet a magukénak tudjanak, ezért találtuk ki ezt az egészet. Idén már október elején közzétettük a felhívást, amiben árvaházakat, gyermekotthonokat kerestünk, hogy az ott élő rászoruló gyerekeket Mikulás alkalmából egy-egy könyvvel megajándékozzuk. A kérés az volt, hogy az otthonok lakói írjanak levelet a „könyves Mikulásnak”, amit október végéig kellet eljuttassanak és amiben leírják hány évesek és milyen könyvet szeretnének. Néhány nap alatt több száz gyermek üzenete jutott el hozzánk, amiket feltöltöttünk a csoportba, a tagok pedig jelezték, hogy melyik kérést szeretnék teljesíteni. A könyveket november 20-ig kellett hozzánk eljuttatni, mi becsomagoltuk és dobozoltuk őket, majd minden csomagot eljuttattunk a gyermekotthonokhoz. Minket is meglepett, hogy végül összesen 840 gyermeknek sikerült a kívánságát teljesíteni, nagy öröm, hogy ebben a digitalizált világban még örömmel forgatják a könyveket. Nagyon izgulunk, hogy ez a sok gyerek tényleg örüljön a könyveknek és olyan jó lenne egy kis mosolyt csalni az arcukra, és ha tényleg ki is olvassák, amit kaptak, akkor az már minden munkát megért.
  • Nagyon sok új könyv is felajánlásra kerül a csoportban. Hogyan történik a könyvek beszerzése?
  • A legtöbb könyvadomány magánszemélyektől érkezik, nagyon sokszor ajánlanak fel új könyveket is az antikvárok mellett, illetve vannak szponzoraink is, könyvesboltok, akik támogatják a csoportot. Többek közt ennek is köszönhető, hogy a nyáron sikerült két könyvvásárt is megtartani. Ez nagyban segítette a munkánkat és annyira jó lenne már, ha a járványügyi helyzet megengedné, hogy tudjunk megint szisztematikusan vásárokat és eseményeket szervezni, mert annyi ötletünk és tervünk van, amivel csak arra várunk, hogy végre kivitelezhessük őket.
  • Aki egy kicsit is belelát a csoport tevékenységébe, az tudja, hogy nagyon sok időt és energiát fektettek az egész működtetésébe. Hogyan lehet ezt család és munka mellett megoldani. Egyáltalán hány adminisztrátora van a csoportnak és mit érdemes rólatok tudni?
  • A mi csoportunknak, a könyves csoportnak négy hivatalos adminisztrátora van: Szabó Matild, Gábor Iza, Besenyei Ildikó, Kocsis-Pethő Ildikó és én, de ennél persze jóval többen alkotjuk a kemény magot, van körülbelül tíz alapember. Ezen kívül van még tíz-húsz olyan ember, aki időről időre aktívabban besegít, a feladatok nagyon jól le vannak osztva, az adminisztrátor társaim nagyon sokat segítenek, tényleg igazi csapatként dolgozunk együtt. Az igazság az, hogy elég sok lemondással jár a csoport folyamatos adminisztrálása, a könyvek fotózása, csomagolása és postázása, sokszor éjszakába nyúlik, vagy már hajnalban elkezdődik a munka. Nekem például minden szabadidőm erre megy rá, de nem sajnálom, szívvel-lélekkel csináljuk. Van, akinek az anyagi helyzete megengedi vagy megengedné, hogy pénzzel támogassa a rászorulókat. Nekünk ez nem adatott meg, így mi, adminok a befektetett munkánkkal, az időnkkel és az energiánkkal igyekszünk segíteni a gyerekeken. Az is sokat jelent, hogy az emberek nagyon jól reagálnak az ilyen típusú kezdeményezésekre, sokan szívesen segítenek, csak kell, hogy valaki mutassa nekik az utat, amin járni lehet. Mi ezt az utat próbáljuk kikövezni. Szintén nagy öröm, hogy még így ünnepek előtt is aktívak a csoporttagok, ügyes-bajos dolgaik mellett is szánnak időt és pénzt a rászoruló gyerekekre, de nem csak ezt, hanem imát és szeretetet is, és ennél több nekünk nem is kell így karácsony előtt.

Írta: Szücs-Pap Enikő