
Karácsonyi ajándékokkal örvendeztette meg nyolc érmelléki település gyermekeit az elmúlt év végén Günther Wiedemann, az Alb Donau Rumänienhilfe segélyszervezet képviseletében. Bihar megyében a Diakónia Keresztény Alapítvány által működtetett napközi központokban tanuló hátrányos helyzetű diákok voltak a meghívottjai az átadó ünnepségnek, amely december 28-án zajlott Székelyhídon. A polgármesteri hivatalok iskolabuszokat biztosítottak, hogy a diákok eljussanak a különböző helységekből.
Az alapítvány a helyhatóságokkal közösen nyolc helyszínen működtet iskola utáni programokat a gyermekeknek. A pedagógusok és szociális munkások lelkiismeretes munkáját dicséri, hogy a kisdiákok fegyelmezetten vettek részt az eseményen. Az általuk összeállított műsorban karácsonyi énekek, versek és újévi köszöntők voltak. Figyelmesen hallgatták egymás előadását, amelyet tapssal jutalmaztak.
A csokalyi, érköbölkúti, értarcsai, kereki, hegyközszentmiklósi és nagykágyai gyermekek személyesen vehették át az ajándékokat, Érkeserű és Érkörtvélyes településeket a pedagógusok képviselték az ünnepségen, és ők viszik majd el az ajándékcsomagokat a helyi gyermekeknek.
Az ajándékosztás után közös csoportképek készültek a téren álló gyönyörű fenyő előtt, minden gyerek örömmel és izgalommal tele tért haza, hogy majd otthon kibonthassák az ajándékdobozokat.

A németországi adományozó már huszonkét éve szervez rendszeresen ilyen akciókat, most a régiónkra esett a választása. A nagyváradi Caritas Catolicával közösen intézték el, hogy személyesen hozza el a barátaival, az önkéntesek, az adományozók csoportjával előkészített „cipősdobozokat”, amelyekbe édesség, fogkrém, játék, tanszer vagy sapka, sál, kesztyű került. Günther Wiedemann elmondta, hogy a 180 csomagból nincs két egyforma, és mindegyik nagy szeretettel készült.
Két németországi sajtóorgánum, a Schwäbischen Zeitung és a Gemeindeblatt Dürmentingen újságok is sokat segítettek az adománygyűjtésben azzal, hogy hírül adták ezt az akciót, így az olvasók közül többen is csatlakozhattak az örömszerzés láncához. Intézményi szinten bekapcsolódott a Realschule Riedlingen iskola, valamint a Rotary-Club Kirchheim-Nürtingen csoportja, amely nagylelkűen harminc csomaggal járult hozzá a gyermekek öröméhez.
Írta: Hegedűs Ilona
Vélemény, hozzászólás?