Bemutatta Ismerjük meg közösen a Csíkos-tavat! elnevezésű kiállítását az azonos nevet viselő projekt záróeseményeként a Partiumi Oktatásért Egyesület a hegyközszentmiklósi kultúrházban december 17-én. Az expozíció olyan képeket foglalt magába, amelyeket tizenkét Bihar megyei (hegyközszentmiklósi), Szatmár megyei (kaplonyi) és Szilágy megyei (sarmasági) kisdiák és kísérőik készítettek a lápról. A fotók bemutatják a mocsár növény- és állatvilágát, illetve egy általános képet is nyújtanak annak környezetéről.

Az eseményt Mocsár László, az egyesület elnöke nyitotta meg. Elmondta, ez a pályázat a szervezet első nagyobb szabású programja, és a közeljövőben azon fognak dolgozni, hogy további eseményeknek adhassanak helyet. Megköszönte a magyarországi Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatását a pályázat megvalósításához. Ezt követően Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője szólalt fel. Kiemelte, örömmel tölti el, hogy ez a projekt a környezeti értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozza.

Ezt követően elkezdődött az esemény tematikai része. Mocsár Irén, a szervezet tagja és a projekt szakmai szakértője bemutatta a pályázatot, annak eseményeit, illetve azokat a képeket is, amelyek jelenleg is a helyi kultúrház falait díszítik. Bemutatták az Ér Hangja Médiacsoport által kivitelezett kisfilmet is, amely a mocsarat és annak élővilágát ismerteti.

Ezt követően Mocsár László III., Kaszoni Enikő IV., valamint Kaszoni Réka és Mocsár Delinke V. osztályos hegyközszentmiklósi tanulók Számadó Ernő költő A Varbóc domb meséje című művét olvasták fel. A kiállítás a pályázat kiadványának rövid ismertetésével és kiosztásával folytatódott, és állófogadással zárult.

Az esemény szervezői remélik, hogy a jövőben folytathatják a hasonló értékteremtő tevékenységek lebonyolítását a településen, és akár értékeket is be tudnak jegyezni a helyi és Bihar megyei értéktárba.

A programon jelen volt Kallós Zoltán, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, Szejke Ottilia Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes, Buna Boglárka művészetekért felelős tanfelügyelő,  Kecse Gabriella, Bihar megyei magyar szakos tanfelügyelő, Rákosi Réka Szatmár megyei elemi oktatásért felelős tanfelügyelő, Varga Róbert, a Rákóczi Szövetség Csongrád-Csanád megyei szervezetének elnöke, Török Tamás, a kaplonyi Fényi István Általános Iskola igazgatója, valamint Kaszoni Sándor tanácsos és Árus László Csongor helyi református lelkipásztor.


Brosúra – Ismerjük meg közösen a Csíkos-tavat!


Írta: Antal Noémi