Dr. Wilhelm Sándor, a Margittán született nyugalmazott biológia szakos tanár és kutató neve mindannyiunk számára ismerős, hisz több generáció nőtt ki az iskolapadból a kezei alól, és halbiológiai tárgyú könyveivel mindannyian találkozhattunk már. Bár elviekben a békés nyugdíjas éveit élvezi egy hosszú és gazdag tanári életpálya befejezéseként, de talán most aktívabb, mint valaha. Végre a teljes idejét a tudományos kutatómunkának szentelheti, így hát beszélgetésünkben kicsit visszatekintettünk a 2017-es év szakmai sikereire.

– Megítélése szerint milyen évet zárt szakmai szempontból?
– A 2017-es év második fele nagyon sikeresnek bizonyult számomra, hiszen egyedüli szerzőként, vagy társszerzőként három könyvet is sikerült jegyeznem. Közülük az elsőt a nyár végén jelentettük meg kedves barátommal, Harka Ákossal, a Magyar Haltani Társaság elnökével. A címe: Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak. Megjelenése előtt barátaimnak, közelebbi ismerőseimnek szörnyen bűnbánó arckifejezéssel jelentettem be, hogy a váci fegyházban általánosan ismert lett a nevem. Miután hallgatóim – ki szívből, ki színből – meglehetősen megdöbbent képet vágtak, megnyugtattam őket, hogy csak arról van szó, hogy a váci büntetés-végrehajtó intézetben működtetnek egy nyomdászüzemet, ahol a magyar kormány hivatalos iratainak egy részét is nyomtatják. Mivel könyvünk kiadója a budapesti Földművelésügyi Minisztérium, ezt is ott fogják nyomtatni.

– Minden munka során vannak kisebb-nagyobb buktatók. Melyik volt a legnagyobb nehézség, amivel szembesült?
– A második könyvhöz sajnos szomorú emlékek is fűződnek. Az aradi Vasile Goldiş Egyetem szatmárnémeti részlegének vezetője, Găvrila Ardelean professzor elhatározta, hogy térképezzük fel a Szilágyság növény- és állatvilágát, s az eredményeket egy-egy szakkönyvben tegyük közzé. Ennek a tanulmánykötetnek a halakkal foglalkozó fejezetét én írtam. Mivel a rengeteg gerinctelen állatcsoportból jó néhánynak a felmérésére nem talált hazai szakembert, magyarországi, nyíregyházi, debreceni, budapesti kutatókat kért fel közreműködésre, így egész jó kis nemzetközi csapat állt össze néhány éves kutatómunkára. Ez év őszére készen lett a terjedelmes anyag, már csak a megszerkesztett kötetek kinyomtatása, megjelentetése maradt hátra, amikor a professzor váratlanul elhalálozott. Megvolt az esélye, hogy kárba vész a befektetett munkánk, ám a professzor fia vállalta, nem kis anyagi kockázattal és áldozattal a két hatalmas kötet kiadatását. Azok meg is jelentek a kezdeményező halálát egy hónappal követő megemlékezésre.


– A nehézségek mellett, mindig vannak derűs pillanatok is. Mi volt a 2017-es év legpozitívabb meglepetése?
– Talán a legváratlanabb meglepetés az volt, amikor egy németországi könyvkiadó (ami mellesleg az egyik legnagyobb Európában) megkeresett azzal, hogy a gödöllői egyetem könyvtárában találkoztak egy régebben megjelent könyvemmel, amelynek címe Halak a természet háztartásában, s beleegyeznék-e, hogy ők gondozzák ennek egy második kiadását? Kitalálták: beleegyeztem. Nem is gondoltam akkor, hogy mekkora terhet veszek a nyakamba. Hiszen természetes, hogy egy régebbi munkát fel kell frissíteni, egyes idejétmúlt részeket kihagyni, az azóta felmutatott eredményeket bevenni, de ez csak a hab volt a tortán. A nagyobb feladatot az jelentette, hogy a kiadó csak megszerkesztett, nyomdakész kéziratot hajlandó elfogadni, aminek ráadásul a formátuma is más, mint az eredeti könyvnek. Újra kellett tehát szerkeszteni (majdnem azt mondtam, hogy újraírni) az egészet, ami önmagában nem lett volna nehéz feladat, ám a szövegbe be kellett illeszteni a rengeteg ábrát, táblázatot. Ezt egyedül nem is tudtam volna elvégezni, profi szerkesztő segítségét kellett kérnem. Végül épp karácsony előtt jött az értesítés, hogy nyomdában van az elküldött anyag, mondhattam volna, hogy a Jézuska ajándéka lesz ez a harmadik könyv, de csak január elején kaptam kézhez belőle néhány példányt. Hogy mi lesz ennek a kiadványnak a sorsa, nem tudhatom, hiszen bekerül ugyan a nemzetközi könyvforgalomba, de olyan áron, ami kelet-európai ember számára megfizethetetlen.

– Mit vár a 2018-as évtől, mik a szakmai tervei a jövőre nézve?
– Csak azt sajnálom, hogy megöregedve most már nem bírom a vizeket, s bennük a halakat kutatni. Különben is, ma már minisztériumi engedély kell ahhoz, hogy a kutató kifogjon vagy egy halat. Bezzeg az orvhorgászoktól nem kérnek ilyet! No, de sebaj, van még a tarsolyomban közöletlen anyag, már hozzá is kezdtem egy újabb könyvhöz, ami a változatosság kedvéért békákról, gőtékről szól majd. (Ha akad rá kiadó…)


Írta: Ványa Blanka