Beszélgetés Szenkó Renáta székelyhídi kilencedik osztályos diákkal, a váradi CS Motorul futballcsapat játékosával

 

A labdarúgás nem kifejezetten egy női sport. Az, hogy nekem mégis erre esett a választásom elsősorban az unokatestvéremnek köszönhető, akivel sokat voltam együtt, és aki sokat focizott, és én mindig mentem vele. Van egy másik unokatestvérem is, aki lány, ő is sokat focizott, vele is sokat jártam játszani, bár ő azóta már felhagyott ezzel.
– Miképpen lett kerültél te, mint a székelyhídi Petőfi-líceum tanulója a CS Motorul Oradea leigazolt labdarúgói közé?
– A CS Motorul egy A ligás focicsapat, ahol kortól függetlenül bárki játszhat, csak az számít, hogy nő legyen, mert ez kizárólag női csapat.
– Milyen gyakran jársz edzésre?
– Nagyváradra járok hetente kétszer-háromszor, amikor van edzés. Ezek másfél órásak.
– Milyen eredményeket sikerült eddig elérnetek?
– A 2009–2010-es bajnokságban negyedikek lettünk a csapattal tizennégy csapat közül. Aztán beválogattak, és a román válogatottal voltunk csoportmérkőzéseken, másodikok lettünk Ausztriában, Bécsben.
– A szüleid mennyire támogatják azt, amit választottál?
– Eleinte nem örültek, de mivel a tanulásban nem hátráltat a sport, ezért elfogadták, és most már ők is örülnek neki, amiért hálás is vagyok. Egyúttal szeretném a tanáraimnak is megköszönni, hogy ennyire megértőek és elnézőek a hiányzásaim miatt.
– A baráti köröd kialakulását mennyire befolyásolta az, hogy te focizol?
– A baráti köröm összetételét semennyire sem befolyásolta, ugyanolyan barátaim vannak, mint minden más velem egykorú lánynak.
– Mesélj egy kicsit a jövőbeli terveidről. Ezen a vonalon szeretnél továbbtanulni?
– Hát először is nem iratkoztam sportközépiskolába, mert ez csak román nyelven lett volna, és nekem az nem annyira megy. Azt hiszem, ha egyetemre járok majd, akkor az sem a sporttal kapcsolatos lesz. Most úgy gondolom, egészen addig focizok, amíg jól érzem magam a játékban.

 

Pap Enikő