Az Ecotop védi, a kormány viszont sorsára hagyja a páratlan természetvédelmi területet

A Csíkos-tóról és a természetvédelmi rezervátum kezelési jogával kapcsolatos huzavonáról tartott előadást George Togor, a nagyváradi Ecotop Egyesület munkatársa november 28-án a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum dísztermében. A tájékoztatón az iskola mintegy nyolcvan diákja vett részt, nyolcadik-kilencedik osztályosok tanáraik kíséretében.

Az Ecotop Alapítvány nem ismeretlen terepen járt az iskolában, hiszen nevükhöz fűződik több a témában tartott tájékoztató, sőt a hagyományosan megrendezett Ecochallenge elnevezésű versenyüknek a 2017-es évben a tanintézmény adott otthont.

A Csíkos-tó körül mondhatni szokásos, romániai, faramuci helyzet alakult ki. Mint megírtuk, tavaly az Ecotop Egyesület kapta meg tíz évre a székelyhídi élőhelyvédelmi  Natura 2000-es területnek  a kezelési jogát, amely magában foglalja a tavat is. Az említett civil szervezet közelmúltban nyert egy 3,6 millió lej értékű európai uniós pályázatot a Csíkos-tóval kapcsolatban, és aláírták a támogatási szerződést is. A helyzetet az bonyolítja, hogy a Csíkos-tóra vonatkozó kezelési jog, a szakértelem és a pénzügyi adottságok ellenére az Ecotop kezét megkötötte a román kormány. Pár hete ugyanis sürgősségi kormányrendelettel egyoldalúan, egy tollvonással megszüntették a nonprofit szervezetek kezelési jogát a természetvédelmi területek fölött az egész országban.

Vajon így ki védi majd meg a Csíkos-tó egyedülálló élővilágát?… – kérdezi a központi hatóságtól a szerkesztőség.

A Csíkos-tó

A Székelyhíd közelében levő Csíkos-tó egyedülálló égeres tőzegláp, amely területe kicsinyke volta ellenére – csupán 10 hektár – különleges élővilágot rejt. Körülbelül tízezer éve változatlanul ugyanazt a képét mutatja, otthont adva többek között öt jégkorszaki reliktum (maradvány-) fajnak is.

Cservid Levente


Írta: Ér hangja