Ellentmondásos, hiányos vagy téves vizsgaeredmények jutnak a közvéleményhez
Talán a káosz kifejezés a legjellemzőbb az idei érettségi vizsga eredményeinek tálalására, megjelentetésére. A megyei és országos digitális és nyomtatott sajtóorgánumok mellett sok magánszemély is jelentetett meg – ellentmondásos, hiányos vagy téves – adatokat a megyei magyar érdekeltségű középiskolák, közöttük a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban az érettségi átmeneteli arányról. A kedves olvasó/érdeklődő csak kapkodhatta a fejét a sok különböző információ láttán.
A rengeteg téves adatból kiragadhatjuk azt, hogy neves nagyváradi középiskolában a valóságos 90% feletti adat helyett 50% alattit közöltek. Az egyik országos elektronikus honlap információhiány pedig a Petőfit is érintette: ’nincs adat’ jellegű információt közöltek le a székelyhídi középiskoláról.
Emellett az eredmények számítási módja is különbözött, hiszen egyes újságírók számára általában egyszerűbb volt az átment diákok számát elosztani az összesen beiratkozottak számával. Mások a a sikeresen érettségiző és megjelent tanulók számarányát vette alapul.
Releváns a frissen végzettek között az átmeneteli arány, ennek kiszámításához azonban ismerni kell a diákok névsorát. Lássuk a valós adatokat: a Petőfi Sándor Elméleti Líceum minden szegmensben vezető helyen található a vidéki magyar középiskolák között, így nagyobb átmeneteli aránnyal rendelkezik mint a margittai, érmihályfalvi vagy szalontai tanintézmények. Ugyanakkor lényegesen, esetenként többszörösen ügyesebbek a diákjaink a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna- vagy Szent László végzőseivel összevetésben is.
A székelyhídi líceumban 38 idei végzett tanuló vett részt az érettségin, közülük 24 sikeresen, ami 63,16%-os átmeneteli arányt jelent.
Osztályokra lebontva, a román tannyelvű, társadalomtudományok szakú A osztály mind az öt tanulója sikeresen vizsgázott, közülük került ki az évfolyamelső érettségizőnk is: a legnagyobb érettségi átlagot, 9,11-et Sofia Laura Todea érte el.
A magyar tannyelvű, természettudományok szakú B osztály 12 tanulója közül tízen vették sikeresen az akadályt (83,33%). Kiss Jonatán biológiábál maximális osztályzatot, 10-est kapott. Az ugyancsak magyar tagozatos, filológia C osztályból a 12 vizsgázó fele, hat diák ment át. Végül a szintén magyar tagozatos, társadalomtudományi irányú D osztályban volt a legkisebb, egyharmados az átmeneteli arány (kilenc tanulóból három). Viszont az itt tanuló Molnár Nikolet Evelin érte el magyar tagozaton a legnagyobb érettségi átlagot (8,76), és a történelemtudását hibátlanul, 10-essel értékelték.
Gratulálunk a sikeresen érettségizett diákjainknak!
Cservid Levente
a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?