
Az idei Iskola másként programban a Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai egy különleges hetet tölthettek el osztályfőnökeikkel. A feladat az volt, hogy minden osztályfőnök egyhetes programot kellett szervezzen az osztályába járó diákoknak, úgy hogy más kollégákat is bevonhatott a szervezésbe. Ez a hét az osztálykirándulások, nagy közös sütés-főzés, önfeledt játék és kreatív tevékenységek hete volt. Szabad időkeretek között végre sok olyan dolog valósult meg, amire a normál tanórarend mellett sokszor nem jut idő.
Először kicsit megijedtem a feladattól. Húszfős, a roma diákokból állóVII. B osztály osztályfőnökeként, nem mindig bizonyul könnyű feladatnak a gyerekekkel való munka. Pozitív megerősítésként azon kollégáim, akiket terv szerint be akartam vonni a programjainkba, első megkeresésre elvállalták a feladatot, sőt olyanok is akadtak, akik önként jelentkeztek, hogy a segítségemre lesznek.
A hetet a tavalyi sikeres bábos előadáson felbuzdulva, újabb bábdarab előkészítésével kezdtük Jagos Helén magyar szakos tanárnővel, majd Bacsó Erika iskolapszichológusunk érdekes előadást tartott nekünk az emberi testről és kapcsolatokról. A napot közös osztálysétával zártuk. Elérkezett a várva várt keddi nap, a nagykágyai líceum meglátogatása, amire már szinte egy év óta várnak a gyerekek. Bemutatták nekünk az iskola épületét, beszéltek az általános oktatásról és a gyakorlati tanításról is sok érdekes dolgot tudhattunk meg. Számomra ez a nap volt a legfontosabb, hiszen a most hetedik osztályos tanulóim zöme itt tervezi a továbbtanulását és nyolcadik osztály végén nagyon szeretném majd őket líceumba küldeni, és egy biztos jövő lehetőségét adni a kezükbe. Ez a látogatás kicsit rövidre sikerült, ezért mindenképp lesz folytatása.
A szerda bizonyult a legsokszínűbb napnak. Reggel báboztunk és Ioana Benþe román szakos tanárnővel nagyot sétáltunk a környéken. Majd csoportjátékokat játszottunk, melyek által kicsit megint közelebb kerültünk egymáshoz, a nap végén pedig szemetet gyűjtöttünk, megtisztítva az utat, melyen minden nap iskolába járunk. A csütörtök bizonyult a legaktívabb napnak, Bátori Szabolcs tornatanár segédletével egész nap mozgásban voltunk. Kötélhúzó versenyeket tartottunk, majd falat másztunk, fociztunk, táncoltunk, versenyeztünk, akadálypályát teljesítettünk és a nap végére jól elfáradtunk. A péntekre közös sütögetést terveztünk, de sajnos a mostoha időjárási körülmények és a feledékenység rovására írandóan ez sajnos elmaradt. No, de sebaj, reményeim szerint az idei hibákból tanulva, jövőre még szuperebb, eseménydúsabb hetet töltünk majd együtt.
Írta: Ványa Blanka
Vélemény, hozzászólás?