Elindult Az Érmellék mesterségeinek digitalizálása elnevezé projekt

A papírmerítés rejtelmeivel ismerkedhettek meg a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum kis diákjai október 11-én a helyi múzeumban. Az iskola előkészítős, valamint III. és IV. osztályosai által még szeptemberben összegyűjtött papírhulladék újrahasznosítását követhették végig a papírmerítés újdonságával. Az iskolában verseny hirdetésével léptek akcióba a tanítónénik, akik arra biztatták a lelkes diáksereget, hogy minél több tiszta papírt gyűjtsenek. A nyertes csapatok lelkes tanulóit a projekt önkéntesei várták, örömmel segédkeztek az ügyes kis kezek között, akik első ízben a papír feldarabolásával kezdték meg az újrahasznosításnak e mesterségét elsajátítani.

A „munka” közben verseket mondtak a diákok, s megállapították, hogy a papír szaggatása igencsak jó feszültséglevezető tevékenység. Az eseményen Székely Farkas Tímea, az AVE Bihor cég környezetvédelmi szakembere mutatta meg több mint hatvan érdeklődő kisiskolásnak a papír újrahasznosításának a folyamatát, ezzel is rávilágított a környezettudatosság fontosságára, valamint egyszerűségére is. A tiszta papírok feldarabolása után csoportokban álltak sorba a diákok, hogy ellessék a papírmerítés fortélyait. Első körben a papírdarabkákat egy kis víz hozzáadásával péppé varázsolták, majd az ügyes kezek egy fateknőben dolgozták el csomómentesre az így megkapott papírmasszát.

Ezután rongyszalvétára helyezték az egyveleget és fakeretes szita, valamint szivacs segítségével elkészült az újrahasznosított papírlap. A diákok újrahasznosított papírból könyvjelzőket is készíthettek. Az eseményről természetesen nem hiányzott a jó kedv, a kíváncsiság és a környezetünkért tenni akarás.

A mostani foglakozás Az Érmellék mesterségeinek digitalizálása elnevezésű projekt keretében valósult meg, mely augusztusban kezdődött el Székelyhídon az Ér Hangja Egyesület szervezésében. Az egyéves program célja, hogy bevonja és megismertesse a helyi diákokkal a térség hagyományos mesterségeit. Az Európai Szolidaritási Testület támogatásával, az Ér Hangja Egyesület gondozásában, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum és a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével elinduló projekt tizenkét érmelléki mesterséget mutat be a diákoknak. A projektek során alkotott, született munkákat kiállítás keretén belül lehet majd megtekinteni.


Írta: Szegedi Mária