^ Vissza Fel
városnap címke bejegyzései:

Teljes székelyhídi pódium az országos sportfavágó-bajnokságon!

Közélet  , ,   2015. június 22. hétfő 

Most először „keveredett” a rendezvények közé egy országos bajnokság, pedig jónéhány Érmelléki őszön vagyunk már túl, sőt a nyári városnapok között is már a másodikat éljük. Persze mindez nem véletlen, hisz a székelyhídi Nagy Botond neve mára már egybeforrt országunk favágósportjának válogatottjáéval. Idén nálunk, a városnapok keretében szombat délután rendezték meg a Stihl Timbersport Series román bajnokságát.

A Stihl Timbersport Series története nem túl messzire nyúlik vissza, 1985-ben indult útjára az Egyesült Államokban, majd 2002-ben Európában is elkezdett hódítani. Boti valamikor 2008-ban kezdett el ismerkedni ezen sportággal, azóta a válogatott oszlopos tagja, 2011-ben román bajnok volt, sőt Európa-bajnok is tuningolt láncfűrész (hot saw) kategóriában!

Rendkívül színes kiállítás a városnapok „vendége”

Közélet  , ,   2015. június 21. vasárnap 

Jobban mondva részben vendég, részben pedig helyi művészeti alkotások kaptak helyet a városi múzeum épületében, melyek kiállítását Kerekes Terézia könyvtárvezető nyitotta meg egy nagyszerű gondolattal. Mint elmondta, a kiállító művészetek összekapcsolhatók az irodalom által, mert „a festészet vizuális költészet, a költészet verbális festészet, míg a fotó fénnyel írott vers”.

A múzeum négy tágas termében a debreceni Maticska Jenő Alkotó- és Képzőművészeti Kör festményei, Somogyi Győző A szabadságharc katonái című kiállítása, a székelyhídi ifj. Bokor Zoltán természetfotói és a helyi fiatal művészek tárlata tekinthető meg. A szabadságharc katonái kiállítás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszti ruházatát és felszerelését jeleníti meg. Somogyi Győző rajzainak, grafikáinak ihlető forrása a hadtörténelem, előszeretettel rajzol katonafigurákat, így született kiállítása is.

Melegen ajánljuk vasárnap

Közélet  , ,   2015. június 21. vasárnap 

Ma 10 órától a stadion területén szabadtűzi főzőversennyel indul a nap, amely irányból valószínűleg majd ínycsiklandó illatok csábítgatnak bennünket. Ezzel párhuzamosan a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban kártyabajnokság zajlik, a focipályán pedig a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület tagjainak bemutatója látható.

11 órai kezdettel folytatódik a sportbemutatók sora, ekkor a Phoenix egyesület karatésai forma- és töréstechnikai gyakorlatokkal szórakoztatják a közönséget.

Érmelléket segítő holland díszpolgárok

Közélet  , ,   2015. június 20. szombat 

Újdonságot ugyan nem, de elgondolkodtató és megható pillanatokat annál inkább hordozott magában a péntek délutáni díszpolgáravatás. A polgármesteri hivatal gyűléstermében két holland állampolgár, Ingo és Mimy Meuleman (képünkön) lett városunk díszpolgára. A ceremónia tolmács segítségével zajlott, a laudációkból pedig megismerhettük a város két új, jelképesen befogadott polgárát.

A 48 éve boldog házaspár nem mindennapi életet él. Mindketten nagycsaládban születtek, gyermekkoruktól aktív dolgozói voltak a háztartásnak, és olyan neveltetésben részesültek, amely a társadalmi cselekvést és az elesettek segítését szorgalmazta. Tanulmányaik alatt ismerkedtek meg, majd azok elvégzése után házasságra léptek, ezt követően három lányuk született. Ingo, az édesapa már fiatalon cégalapító volt és munkája miatt rengeteget utazott, de a közös családi nyaralás szentsége azonban töretlen maradt. Ezeket az utazások legtöbbször távoli célpontok irányába történtek, így esett, hogy 1973-ban a Meuleman család Románia tengerpartjára látogatott, magyarországi megállóval.

Péntek esti ének az esőben

Közélet  , ,   2015. június 20. szombat 

Este 20 órától kezdődtek a színpadi műsorok, ahova a megnyitók és a múzeumi programok után mindenkinek volt ideje lesétálni. Sajnos az egykori Érmelléki Ősz egyik kísérő „átka”, az eső most épp akkor „sújtott le”, nem kis mértékben áthúzva a rendezők számításait.

Talán, sőt biztosan ennek is köszönhető, hogy az első fellépő, Ozsváth József zenei műsorára alig látogattak ki, pedig örökzöld slágerekkel készült az estére, sokaknak tetszett volna. Rögtön utána egy régi ismerős, az Érolasziban élő Barta Betty lépett színpadra. Ő jó néhány évvel ezelőtt már abba hagyta az éneklést, most Béres Csabának, Székelyhíd polgármesterének külön megköszönte a lehetőséget, hogy városunk színpadán újra megmutathatta magát. Fiatalos lendülettel, popzenét keverve mulatóssal próbálta megmozgatni a néhány fiatalból álló közönségét.

Székelyhídi minifilmszemle, Sapis fokon

Közélet  , ,   2015. június 20. szombat 

Talán nem teljesen szokványos dolog az, hogy egy olyan kisvárosban, mint Székelyhíd, négy filmszakos egyetemista is legyen (valamennyien a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem volt és jelenlegi hallgatói). Az meg már igazából hab a tortán, hogy az iskolában Médiakör is működik, akik fotós kiállításokat szerveznek, nyaranta pedig filmes táborokat tartanak. A Sapis egyetemisták péntek este 7-től maratoni filmvetítés keretében adtak ízelítőt a munkásságukból. Először Hevesi Zoltán és Villányi Zoltán (aki ugyan nem székelyhídi és nem sapis, de filmes, az MTVA nagyváradi tudósítója) közös alkotását, az Egy eltűnt mocsár nyomában című természetfilmet vetítették le, amely 45 percben járja körül az Érmellék természeti értékeit. Ezt követően Kővári Szabolcs Csodák napja című dokumentumfilmje következett, amely egy elsős kisdiák Mikulás-napját követi végig.

Kürtszóval és mazsorettánccal indult a rendezvénykavalkád

Közélet  , ,   2015. június 20. szombat 

Az Újfehértóról (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) érkezett fúvószenekar kísérte hajdúböszörményi mazsorettegyüttes parádéjával kezdődtek a II. Székelyhídi városnapok péntek délután. A Bóc Péter által vezényelt zenekar és a Futaki Renáta vezette táncos lányok közös előadása méltó nyitása volt a városnapi rendezvénynek.

A „turulmadaras” emlékmű tövében elsőként Béres Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédét román és magyar nyelven tartotta, s a jelenlévő Nevzat Efsen Dubajból (Egyesült Arab Emírségek) érkezett üzletember tiszteletére angolul is szólt néhány szót. A polgármester beszédében kifejtette, hogy a többnapos rendezvénysorozat lényege maga az ember és az emberi kapcsolatok: legyünk együtt ezen a pár napon, letéve a gondokat. Töltsük jó hangulatban, szórakozással, kikapcsolódással az időt. „Jó szórakozást kívánok az előttünk álló szép napokhoz, sok sikert és boldogságot közös életünk építéséhez” – zárta beszédét a városvezető.

18. Szalacsi Napok

Kultúra  ,   2014. július 18. péntek 

Augusztus 1. és 3. között tartják meg a Szalacsi Napokat.

A program

Péntek
6.00 Horgászverseny
11.00 Halászlé főzés a Ref. Gyülekezeti Ház udvarán
18.00 Hívogató a falunapra

Pincenap a Nagyburgán
21.00-fellép a szalacsi néptánccsoport és a
22.00 Sanzon együttes [RO]