Este 20 órától kezdődtek a színpadi műsorok, ahova a megnyitók és a múzeumi programok után mindenkinek volt ideje lesétálni. Sajnos az egykori Érmelléki Ősz egyik kísérő „átka”, az eső most épp akkor „sújtott le”, nem kis mértékben áthúzva a rendezők számításait.

Talán, sőt biztosan ennek is köszönhető, hogy az első fellépő, Ozsváth József zenei műsorára alig látogattak ki, pedig örökzöld slágerekkel készült az estére, sokaknak tetszett volna. Rögtön utána egy régi ismerős, az Érolasziban élő Barta Betty lépett színpadra. Ő jó néhány évvel ezelőtt már abba hagyta az éneklést, most Béres Csabának, Székelyhíd polgármesterének külön megköszönte a lehetőséget, hogy városunk színpadán újra megmutathatta magát. Fiatalos lendülettel, popzenét keverve mulatóssal próbálta megmozgatni a néhány fiatalból álló közönségét.

A péntek estét a debreceni Vis Maior fellépése zárta, ők két éve már voltak nálunk, akkor óriási sikert arattak. Nos ezúttal sem kellett csalódnunk, inkább ők tehették meg ugyanezt, hisz mindössze 20–25 fiatal várta őket. Utólag bátran leírhatjuk, ennél a zenekar sokkal több nézőt és bulizót érdemelt volna, hisz nagyon jól muzsikáltak, a zenei változatosságuk pedig minden tekintetben kielégítő volt.

IMG_6898

Énekeltek dalokat a 70-es, 80-as, 90-es évekből (Máté Pétertől a Neotonig), de napjaink slágerei is szerepeltek a repertoárban. Hangszerelésük két gitárból, billentyűből és egy dobból áll, ennek megfelelően szinte minden zenei stílusban megmutatták magukat. A kilátogató néhány fiatal a szakadó eső ellenére sem tágított a színpadtól, sőt még arra is maradt kedvük, hogy bulizzanak, énekeljenek a Vis Maiorral. A kint tartózkodók jó emlékekkel térhettek haza, hisz ennyi embernek is odatette magát az együttes, tényleg sajnálhatjuk, hogy csak ennyien láthatták őket.

IMG_6903


Írta: Juhász György