^ Vissza Fel
testvériskola címke bejegyzései:

Magyarországi kirándulás az évtizede élő tatabányai testvériskolai kapcsolat jegyében

Látogatást tettek a tatabányai testvériskolában, az Árpád Gimnáziumban a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum harminchárom diákja és kísérőtanáraik a két tanintézmény közötti partneri szerződés megerősítésének apropóján. Május 20-án Budapesten az Ady Endre- és József Attila-emlékház meglátogatásával kezdődött a program. Ezt követően délután a testvériskolában aláírták a már tíz éve meglévő testvériskolai szeződés megerősítését. A jelképes dokumentumot Polyóka Tamás, az Árpád Gimnázium igzagatója és Barta Imre, a székelyhídi középiskola vezetője szentesítette kézjegyével. A kirándulás következő három napja is Magyarországon érte a látogatókat, hiszen bőven volt változatos program.

Megállíthatatlan szentmiklósi diákok és tanítók

Diáksarok  , ,   2018. október 22. hétfő 

Az őszi időszakban a Hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskola különböző korosztályai számos helyen kirándultak,a melyek magyar kultúránk szempontjából, akár irodalmi akár történelmi vonatkozásban, jelentősek számunkra. Ezekről a kirándulásokról Béres Angéla tudósítónk és Papp Mónika tanárnő írtak beszámolókat az Olvasók számára.