^ Vissza Fel
környezettudatosság címke bejegyzései:

Interaktív környezeti nevelés

Kultúra  , ,   2019. augusztus 27. kedd 
 83

Nemzetközi ökotáborra került sor augusztus 19. és 23. között Székelyhídon, több mint 25 gyerek bevonásával. A résztvevők a magyarországi Edelényből, illetve Székelyhídról és környékéről érkeztek. A program célja, hogy környezettudatosabbá nevelje a fiatal generáció tagjait, megismertesse velük a kreatív újrahasznosítás alapjait, illetve a természeti környezet különböző elemeit.

Az első napon a gyerekek játékosan ismerkedtek egymással, majd ebéd után plakátokat festettek. Az alkotások mindegyike kettős jelentőséggel bírt, az egyik oldal egy tiszta környezetet ábrázolt, legyen szó az óceán vizéről, az erdőről, a bolygóról, a parkról, a másik pedig a környezetszennyezés káros hatásait mutatta be, az előbbi ellentéteként.

A vízre unokáinknak is szüksége lesz!

Diáksarok  , , ,   2010. március 22. hétfő 
 396

Ezzel a címmel tartottak szakmai konferenciát március 20-án Vásárosnaményban, a víz világnapja alkalmából. Ott voltam, ott voltunk, ugyanis meghívtak bennünket. A Közös Ügyünk Nemzetközi Környezeti Nevelési Program kéthónapos vetélkedőjén, amelyen a Felső-Tisza menti országok: Magyarország, Szlovákia, Ukrajna és Románia vett részt. A versenyző 162 csapatból a két székelyhídi is bejutott a legjobb tizenötbe, második és negyedik helyezettként.

Közös Ügyünk-Nemzetközi környezeti nevelési program

Diáksarok  ,   2010. február 6. szombat 
 385

A Közös Ügyünk környezetvédelmi vetélkedőt a vásárosnaményi (Magyarország) Természetbarát Diákkör indította el, a Tisza tíz évvel ezelőtti ciánszennyezése után 2002-ben. Így az idei már a VIII. Közös Ügyünk. A programban négy ország vesz részt a Felső-Tisza mentén: Magyarország, Románia, Ukrajna és Szlovákia, így a verseny is négy nyelven zajlik.A vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezhetnek, regisztrálják őket, majd interneten keresztül megkapják a feladatokat. A verseny két hónap alatt zajlik le, ezalatt a csapatoknak két elméleti és egy gyakorlati feladatsort kell megoldjanak.