^ Vissza Fel
focibajnokság címke bejegyzései:

Szezonértékelő a negyedosztályú focibajnokságban

Ér-sport  , ,   2021. november 26. péntek 

Az amatőr sportot, ha lehet, még a mindennapi, jól megszokott életünknél is jobban megszorongatta a koronavírus-járvány. Előbb az edzéseket állították le országszerte, majd a bajnokságok kezdeteit tologatták maguk előtt a megyei szövetség emberei.

A pontvadászatoknak, mielőtt neki kezdtek volna, véget is vetettek, míg végül idén ősszel tesztekkel és oltásokkal elkezdődött a Bihar megyei negyedosztályú labdarúgó-bajnokság. A megyei szövetség rendesen megvariálta a kiírás menetét, két csoportot hozott létre, melyek közül a Székelyhídi Sasok Sportklubnak az északiban jutott hely.

Kevés változás a keretben

Az elmúlt évekhez képest a keretben nem sok változás történt. A kapuba – egy kis nagykárolyi kitérő után –visszatért Ármós Sándor, mellé második számú kapusnak hazatért Szentjobbról Oláh Márton, végre bemutatkozhatott a már hónapok óta Székelyhídon edző és a védelembe Biharról érkező Kulcsár Zsolt, érkezett a mindössze 16 éves Silaghi Hendric (aki először játszhat felnőttek között!) és a bihari labdarúgásban nagyon jól csengő név, Gado Ramses.

Várakozáson felüli szereplés

Közélet    2015. december 14. hétfő 

Jól teljesítettek a Törekvés és a Toldy labdarúgói az ötödosztályban

Városunk két csapata talán a legnagyobb meglepetése a Bihar megyei ötödosztályú labdarúgó bajnokságnak. Tavaly a székelyhídi fiúk a középmezőny végén, a szentmiklósiak pedig a táblázat alsó felén végeztek. Most, a téli nagyszünetben a Töri hatodik, a Toldy pedig a nyolcadik a pontvadászatban. A székelyhídiak már most egy híján annyi pontot szereztek, mint tavaly az egész bajnokságban!

Lássuk, hogy mi történt az októberi beszámolónk óta. A Törekvés számára a tizenegyedik fordulóban egy igazi rangadó következett. Az akkor ötödik székelyhídiak a mindaddig veretlen Berettyószéplak csapatát fogadták. Talán az idény legjobb játékával rukkoltak elő a fiúk. Végig kézben tartva a mérkőzést, Koncz Roland két szépségdíjas találatával, 2-1-re nyert a csapat, a Biharon elért döntetlen után eddigi legnagyobb sikerét elérve. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a vendégek nagyon nehezen viselték a vereséget, egyik játékosuk reklamálásért, másikuk színészkedésért kapott piros lapot, és mehetett idő előtt zuhanyozni.

Várakozáson felül teljesítenek focistáink

Ér-sport    2015. november 2. hétfő 

A Törekvés a pályán kívül a zöld asztalnál is pontokat szerez

Pillanatnyilag az ötödik helyen állnak labdarúgóink az ötödosztályú pontvadászatban. Igaz, kellett ehhez a megyei labdarúgó-szövetség jogos segítsége is.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Múlt havi lapszámunk beszámolójában az ötödik fordulóig jutottunk, akkor még tizenkettedikek voltunk a tabellán. Rögtön ezután Révre utaztak a fiúk, akik eddig ugyancsak sokat botladoztak a bajnokságban. Tavaly nagy bírói segítség kellett nekik ahhoz, hogy a Töri ne hozza el mindhárom pontot, mit ad Isten most is. Úgy alakult ki a 2-2-es végeredmény, hogy a székelyhídiaknak egy szabályos gólt és egy teljesen jogos büntetőt nem adott meg a játékvezető. A sorsolás szeszélyének köszönhetően, a hetedik fordulóban rögtön adódott a lehetőség a javításra, a gyengécske Barátkai Unirea érkezett városunkba. Nagyon sokáig tartották magukat a vendégek, kellett ehhez a hazaiak, már mondhatni szokásosan szörnyű helyzetkihasználása. A 75. percig 1-1-et mutatott az eredményjelző, ám ekkor jöttek a fiatalok és szinte átgázoltak az addigra teljesen elfáradó vendégeken, a vége 4-1 ide.

Volt egyszer egy csapat…

Ér-sport    2015. október 4. vasárnap 

Harminc éve nyert Székelyhíd megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságot

… és volt annak egy edzője, aki sajnos már nem lehet közöttünk: mindenki Jenci bácsija, Papp Jenő. Az ő csapata az 1985–86-os Bihar megyei labdarúgó bajnokságon sporttörténelmet írt Székelyhídon: megnyerték az ifjúsági pontvadászatot! Az akkori játékosok egy része emlékezett erre az eseményre és Jenci bácsira egy szombat délután.
Harmincéves évforduló, kimondani is sok. Az egykori játékosok lassan közelednek az ötvenhez, néhányuk már a labdát csak a televízióban látja. Ennek ellenére gondoltak egy nagyot, és az akkori csapatból tizenegyen – Bíró Sándor, Boros István, Darabont István, Dombi József, Kloba József, Költő Attila, Kuti Tibor, Molnár Tibor, Muta József, Nyilas József és Véső Ferencz – „kihívták” a következő generációt egy 2×25 perces nagypályás focira. Sehogy nem tudták összehozni, hogy a régi csapat minden tagja el tudjon jönni, így Balázs Ferencz, Balla János, Boda Albert, Filip Sándor, Kondora József, Kondora Öcsi és Tímár Ferencz nélkül léptek újra a zöld gyepre. Az ellenfélben náluk fiatalabbak, köztük aktív játékosok futkároztak a rekkenő hőségben, de az „aranycsapatot” ez egyáltalán nem zavarta, sőt egy végig izgalmas meccset játszottak. Ha a helyzeteiket jobban kihasználják, vagy éppen az ellenfeleknél nem a kapus a legjobb, akkor talán most is nyerhettek volna. De ez a délután egyáltalán nem erről szólt. Ez az egykori csapat délutánja volt, a találkozásé, a mozgásé, az emlékeké, a Jenci bácsié. Végül 3-1-re kaptak ki az egykori bajnokok, Költő Attila tizenegyesből talált be az ellen hálójába.

Felemás szezonkezdés

Ér-sport    2015. október 1. csütörtök 

Hullámzó teljesítményt nyújtanak a Törekvés és a Toldy labdarúgói az ötödosztályban

Városunk labdarúgócsapata idén is nekivágott az ötödosztályú bajnokságnak. A lebonyolítási rendszer mellett a csapat összetétele is változott tavalyhoz képest. Ami a bajnokságot illeti, nagy változás történt, idén nem három, hanem két csoportban mérkőznek az együttesek: Bihar, Szentmárton, Pályi, Fugyivásárhely, Telegd is hozzánk kapott besorolást. Ami pedig a Törekvést illeti, a legfontosabb változás a kispadon történt, Papp Sándor helyet Gergely Sándor irányítja idén a csapatot. Kaszonyi György visszavonult, helyére Gajgó Norbertet igazolták. Új játékosnak számít kapusposzton Pál Erik, bár ő eddig is a csapat körül volt, érkezett még Kiskerekiből két játékos, Koncz Roland és Szilágyi Zoltán, valamint a tavaly még Szentmiklóson játszó Rácz Barna. A többiek maradtak, így ez a keret mindenképp erősebbnek tűnik a tavalyinál, és látva az első öt fordulót, bizakodóak is lehetnek a szurkolók a jövőre nézve.

Félidő a mini bajnokok ligájában

Ér-sport    2014. április 30. szerda 

Ahogy a múlthavi lapszámunkban beszámoltunk, városunkban tizenegy csapat részvételével újraindult a helyi teremlabdarúgó-bajnokság. Lapzártánkig már a hatodik fordulót is lejátszották, körmérkőzéses rendszerben (mindenki játszik mindenkivel egyszer).

Az eddig lejátszott meccsek után Kereki még nem kapott ki, a Csokalyi Interstecs még százszázalékos, a székelyhídi csapatok közül pedig a Tűzoltók állnak a legelőkelőbb, negyedik helyen. A bajnoki cím messze nem dőlt még el, talán az első négy körül kerül majd ki a végső győztes. A tabella vége is elég sűrű, megéri kilátogatni a szombat délutáni mérkőzésekre. A bajnokság végeredményéről következő lapszámunkban beszámolunk.

Győztes Aladinok

Ér-sport  ,   2014. február 4. kedd 

Helyben maradt a teremlabdarúgó-emléktorna kupája

A Székelyhídi Aladinok csapata nyerte a tavaly decemberben kezdődött és idén február elején végződött, a sorozatban harmadjára megrendezett Érmelléki Petőfi Sándor Teremlabdarúgó-bajnokságot. Tíz csapat vasárnaponként városunk sportcsarnokában, hárompontos rendszerben versengett a jobb helyezések eléréséért.
Nekünk székelyhídiaknak külön öröm, hogy a bajnokságban három településünkbeli csapat vett részt. A bajnok Aladinok kilenc mérkőzésükből hetet nyertek meg, köztük a dobogó második helyén végző – és talán a legjobban és legszebben játszó – adonyiakat és a harmadik kerekieket is „kivégezték”. A másik két székelyhídi csapat közül a Winchester United a nyolcadik és a legfiatalabb alakulat, a Kan-Ászok pedig a kilencedik helyen végzett. Viszont ők sem maradtak kupa nélkül, a Unitedból Galajda Lászlót választották a torna legjobb kapusának, a Kan-Ászokból pedig Madarász Gábor lett a bajnokság legtehetségesebb játékosa.

Tulipán Kupa: először nem ment a bravúr a csokalyiaknak

Ér-sport  ,   2013. augusztus 23. péntek 

Nem sikerült a Tulipán Kupán való ismételt bravúr a korábbi kétszeres győztes Csokalyi Interstecs kispályás focicsapatának, amelynek alapemberei közül többen – részben sérülés miatt – hiányoztak az augusztus 11-i hegyközpályi döntő mérkőzéseken. A nagyon megfiatalított csokalyi csapat bravúrosnak nevezhető módon jutott tovább a tizenkét együttest felvonultató szalárdi selejtezőn aratott tornagyőzelemmel. A csoportmeccseken ugyanis még kikapott az Interstecs a szalárdiaktól, de az elődöntők után a döntőben újra összecsaphattak, ahol már a csokalyiak bizonyultak jobbnak egy góllal. Szép sikert ért el a csapatban most debütáló Pál Erik, őt a torna legjobb kapusának választották a szervezők. Mellette a sikerből kivette a részét Kaszonyi György, Kaszonyi Peti, Oláh Róbert, Pál Róbert, Papp Nándi, Papp Sándor, Pintea László és Szűcs Tibor.