^ Vissza Fel
farsangi bál címke bejegyzései:

Visszavárják a monospetri nagy harang zendüléseit

Mozaik  ,   2014. március 7. péntek 

Jótékony farsangi bálon vettek részt a monospetri lakosok február 22-én a falu kultúrházában. Szoros összefogásról tettek így bizonyságot a katolikus templom egyik harangjának megjavíttatásáért.

Az augusztusban Monospetribe került fiatal katolikus plébános, Varga Sándor, szolgálata elején, októberben komoly gonddal találta szemben magát. A messze szálló déli harangszó megtörött, akár csak a harang, amely eddig hűen hívta a híveket a vasárnapi misékre. Ahogyan azt Sándor atya elmondta, a templomnak két tornya van. Egyikben egy 156 kilogrammos, míg a másikban egy nagyobb, több mint hatmázsás harang van, amelyek közül ez utóbbi meghasadt. Hosszas keresés után találtak végre megfelelő vállalkozót a javításra, de az ezt fedező költség lassan gyűl. Épp ezért Monospetri kulturális csoportjai, az egyházi énekkar és a helyi Német Demokrata Fórum néptánccsoportja jótékonysággal egybekötött farsangi bált szerveztek a harang megjavításának előmozdításáért.

Eseménydús farsangi bált tartottak Ottományban

Kultúra  ,   2014. március 7. péntek 

Hangulatos és vidám farsangi mulatságot rendeztek az ottományi kultúrotthonban február 22-én, szombaton. A vendégeket alkalomhoz illő farsangi hangulatú díszített terem várta. A vidám eseményre idén is nagyon sokan érkeztek, gyerekek, fiatalok és idősek egyaránt. A megjelenteket Horváth Béla, Szalacs község polgármestere köszöntötte. Kifejezte: a sokszínű magyar közösségben minden generációnak megvan a maga helye és a maga szerepe, minden generációnak megvannak a maga vívódásai és sikerélményei is.

Érmelléki farsangmozaik

Vidáman búcsúztatták a telet a tanintézményekben

 

Mi a farsang?

A farsang a vízkereszt (január 6.) és a nagyböjt kezdetét jelentõ hamvazószerda közötti idõszak. Hagyományos, a színes télbúcsúztató néphagyományokra épülõ vidám lakomák, bálok, mulatságok jellemzik. Csúcspontja az utolsó három nap, a farsang farka (farsangvasárnaptól húshagyókeddig), ami nagy mulatságok közepette ünnepelnek világszerte (közismert a velencei vagy a riói karnevál). A farsanghoz kötõdik az úgynevezett torkos csütörtök, a hamvazószerdát követõ nap is.

Szentmiklósi maskurások

Január 29-én  a hegyközszentmiklósi iskolában farsangi ünnepséget tartottak az I–VIII-as diákok számára. Mint minden évben, most is igyekeztek a gyerekek egyedi jelmezeket alkotni. A bemutatkozást nehányan külön produkcióval vagy néhány soros verssel  is feldobták, ami még élvezhetőbbé tette az összhatást. A farsangi ünnepség azonban nem ért itt véget, ugyanis a díjazás után megérkezett Nagyváradról az Árkádia Bábszínház, akik a Vitéz László című bábjáték átdolgozott változatát adták elő, Paprika Jancsi kalandjai címmel, és nagy sikert elérve a szentmiklósi közönség körében.
Cseh Tímea