^ Vissza Fel
baptista címke bejegyzései:

Zenenap a székelyhídi baptista gyülekezetben

Közélet  ,   2019. október 29. kedd 
 168

„Mit hiszel? – Mit teszel?” kérdések köré épült a székelyhídi magyar baptista gyülekezet tizenharmadik alkalommal szervezett Zenenapja október végén.

Ismét zeneszó hívogatta egy év kihagyás után a városi magyar baptista imaházba a dicsőítő zene és az Isten igéje iránt érdeklődőket. A már jól ismert felekezetközi rendezvényre idén 220 személy látogatott el Székelyhídról, a környező településekről, a szomszédos megyékből, Magyarországról, Kárpátaljáról és a Vajdaságból. A közönségnek lehetősége nyílott a már említett témakörre választ adó tanításokat hallgatni, illetve a Shina zenekarral és az őket segítő nagyváradi és debreceni barátaikkal együtt énekelni.

Százhúsz éves a székelyhídi baptista közösség

Mozaik    2016. november 1. kedd 
 1 478

Fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte október 2-án városunk baptista gyülekezete. A jeles eseményt megünnepelvén zsúfolásig telt az utóbbi években teljesen felújított imaház. Nemcsak határon innen, de határon túlról is szép számmal érkeztek vendégek. Közös imádkozások és együtténeklések mellett Balla Frigyes székelyhídi baptista lelkész vezetésével a vendéglelkészek bemutatták közösségük történetét.

A baptisták hiszik és vallják, hogy mindazok, akik megváltásban részesültek, tartozzanak bármilyen korosztályhoz, néphez vagy nemzetiséghez, Krisztus egyetemes testét képezik a mennyben és a földön, az egyetemes egyházat, amely a keresztény hiten, reménységen és szereteten alapuló helyi közösségekben nyilvánul meg.

Zenés istenfélelem a félelem ellen

Mozaik    2015. október 14. szerda 
 423

Félelem, a félelem ellen címmel fogalmaztuk meg a tizenegyedik alkalommal megtartott zenei találkozó idei témáját a székelyhídi magyar baptista gyülekezet hagyományos évenkénti rendezvényén.

Hozzávetőleg háromszázhúsz jelentkező követte figyelemmel október 11-én a zenei produkciókat és az előadásokat. A találkozónak egyre nagyobb sikere van, azok szerint is, akik ilyenkor ellátogatnak hozzánk, de azok körében is nő az érdeklődés, akik a világhálón tekintik meg utólag a felvételeket. Egy héttel a találkozó után, már több mint ezren látták a videókat.

„Játszani is engedd” a gyerekeket

Kultúra  ,   2013. augusztus 23. péntek 
 456

Megépült a tizedik új játszótér Székelyhídon a roma baptista imaház udvarán

József Attila idézetét a gyerekekre, a játszást, az önfeledt jókedvet igénylő gyermekekre gondolva illesztettem a címbe. Csúszdázni, hintázni, „játszóterezni” látni őket minden jóérzésű felnőtt megelégedésére kell, hogy szolgáljon. Az a mosoly a szülő, nevelő szája sarkában, amikor játszani látja a gyereket, azt az üzenetet kell, hogy hordozza – rendben mennek a dolgok, jó gyereknek lenni. Augusztus hónap utolsó hetében új játszóteret építettek Székelyhídon, rövid időn belül a tizediket a térségben, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének anyagi támogatásával, ezúttal a Dankó Pista utca közelében, a roma baptista imaház udvarán, ahol több mint hatvan gyerek vette azt birtokába.

Mi után vágyakozol?

Kultúra    2010. október 10. vasárnap 
 486

Hálaadó Zenés Ifjúsági Találkozót szervezett a székelyhídi baptista gyülekezet

 

Hálaadó Zenés Ifjúsági Találkozót tartottak október 3-án, vasárnap a székelyhídi baptista imaházban a helyi gyülekezet szervezésében. Az imaház zsúfolásig megtelt, ugyanis majdnem kétszáz vendég érkezett számos helyről (Asszonyvására, Bihar, Biharpüspöki, Csokaly, Érmihályfalva, Érszőllős, Értarcsa, Hegyközszentimre, Hodos, Margitta, Nagykároly, Nagyvárad, Paptamási, Szalárd, Szentjános). Az idei hálaadó zenenap témája és mottója a Mi után vágyakozol? volt, melyet az igehirdető Balla Frigyes, a helyi baptista gyülekezet vezetője Jakab apostol levele első részének 12–15. verseivel vezetett fel.