Új, harminc tantermes iskolaépület épül ebédlővel, díszteremmel

Idén végre korlátozások nélkül zajlott a tanév hivatalos megnyitója a Petőfi Sándor Elméleti Líceum udvarán szeptember 5-én. A Himnusz eléneklése után a végzős diákok és az előkészítő osztályok tanítói kézen fogva vezették be az iskola legfiatalabbjait, akik – amint arra Püsök Julianna aligazgató is utalt nyitóbeszédében – most lépték át először diákként a tanintézmény küszöbét. Őt követte a felszólalók sorában Olimpia Gherman aligazgató, aki a Bihar Megyei Tanfelügyelőség ünnepi gondolatait továbbította a megjelenteknek. Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere köszöntőbeszédében több jó hírrel is szolgált a helyieknek. Elmondta, hogy az iskola nagyon jelentős, nyolcmillió euró értékű fejlesztés előtt áll, melynek jelen pillanatban is zajlik a közbeszerzési eljárása.

A fejlesztési minisztérium által finanszírozott beruházás során megépül majd egy harminc tantermes új iskolaépület, egy 140 férőhelyes ebédlő fölötte egy 317 férőhelyes díszteremmel, illetve egy 600 nézetméteres műhely, ahol az újonnan indult robotika szak gyakorlati órái is helyet kapnak majd. Ezenkívül a fent említett minisztériumnak és Cseke Attila fejlesztési miniszternek köszönhetően egy 110 férőhelyes bölcsőde is megépül, ezáltal kiegészülnek a jelenlegi iskolai szolgáltatások.

A városvezető után a helyi egyházak képviselői köszöntötték a résztvevőket. Vlad Sergiu Șuteu helyi ortodox pap, Kuglis Gábor római katolikus plébános és Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese az Úr áldását kérték az idei tanévre, erőt és kitartást kívántak a pedagógusoknak és a diákoknak. Végezetül a helyi Zajgó Néptánccsoport elragadó táncaival oldotta a tanévnyitó természetéből adódó komoly hangulatát.


Írta: Szücs-Pap Enikő