,,Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna!” – énekelték lelkesen a római katolikus hittantábor résztvevői a táborzáró szentmisén, ahol hálát adtak az együtt-töltött idő eseményeiért.

A Jézussal való június eleji találkozóra a kicsiktől nagyobbakig (az előkészítő osztálytól VIII. osztályig) szólt a meghívás. Az idei tábor a hagyományokhoz képest kicsit formabontóan zajlott: imádkozás, játék, kirándulás, finom uzsonnák, rejtett formában még tanulás is. Minden reggel szentmisével kezdődött a program, amit az idén az új helyi plébános, Kuglis Gábor celebrált. Interaktív szentírás-magyarázatai felkészítették a gyerekeket az aznapi témákra, melyek középpontjában most az igazi értékék megtalálása állt. Ezután énektanulás következett Béres Csilla zene szakos tanárnő vezetésével. Az idei tábor „slágere” Zákeusról, a Jézusra kíváncsi, és addigi életével szakítani kész vámszedőről szólt. A csoportok hasonló korú gyerekekből alakultak egy-egy pedagógus vezetésével, akik sok-sok beszélgetéssel, játékkal, kézműves foglalkozással igyekeztek igazi értékeket elhelyezni a gyerekek szívébe.

A következő napokon a magvetőről szóló példázatról, a szegény özvegyasszony két fillérjének témájáról, illetve a talentumokról beszélgettek a csoportok, kicsik és nagyok.

A kirándulás egyben tanulmányi út is volt, hiszen Nagyváradra, Szent László városába látogattak a táborlakók. Nagy volt az öröm, amikor a püspöki palotát maga Böcskei László püspök mutatta be a gyerekeknek. Magyarázatai mellett maguk a gyerekek idézték fel Szent László életének fontosabb állomásait a díszterem mennyezeti freskói alapján. A palota kápolnájában megtudhatták, hogy a boldoggá avatott Bogdánffy Szilárd itt tette le egyik fogadalmát, sőt boldog Apor Vilmos vértanú győri püspököt is itt szentelték fel. A püspök búcsúzóul két jó tanáccsal látta el gyerekeket: legyenek olyan bátrak, mint Szent László és olyan erős hitűek, mint Bogdánffy Szilárd.

A bazilika kincstárában az egyéb értékes egyházi tárgyak mellett sokan először látták a Szent László ereklyéjét tartalmazó hermát. A várban igazi lovagi meglepetés várta a gyerekeket, második napja zajlottak ugyanis a középkori várnapok. Papírpajzsokkal „felfegyverkezve” térhettek haza a kirándulásról, de reméljük, minden gyerek igazi kincsekre és rossz ellen védő igazi pajzsokra is szert tett ebben a táborban, és nem felejt el templomba járni, Jézussal találkozni a többi napon sem.


Írta: Jagos Helén