Jókedv és kacagás töltötte be a városi múzeum épületét február 2-án, amikor a Petőfi Sándor Elmélet Líceum X. A, B, C és D osztályai megtartották hagyományos, farsangi műsorukat. A nem túl nagy számú, tanárokból, szülőkből és barátokból álló közönség egy percig sem unatkozott, hiszen sokszínű, változatos és vicces műsorszámokról gondoskodtak a tizedikes diákok. Minden műsorszámon látszott, hogy a diákok sokat készültek rá, s szívvel-lélekkel dolgoztak azért, hogy mindenki jól érezze magát.

A műsorban helyet kaptak videók és kis jelenetek, melyekből a diákok mindennapjait ismerhettük meg, s hogy mi foglalkoztatja most őket leginkább. Láthattuk a színpadon az ifjú Hamletet a B-sek előadásában, amint édesapja szellemével társalog, de kicsit más megközelítésben, hiszen itt minden az ital és a mámor körül forgott, s a szereplők is ennek hatása alatt cselekedtek. Érdekes újragondolása volt ez a darabnak, ami cseppet sem vont le annak igazi irodalmi értékéből, csak éppen más dolgokra fektette a hangsúlyt.

Nem hiányoztak az este során a videók sem, melyekből többek között megismerhettük a mostani diákok puskázási szokásait, ami valljuk be, nem ismer határokat. S ami a legjobban tetszett ebben a videóban, hogy az osztályfőnök is szerepet kapott benne, s látszott, hogy egy kis humorra mindig kapható. Egy másik videóból a székelyhídi élet hétköznapjait ismerhettük meg, kilátogattunk a piacra, postára, hírt kaptunk nyugdíjemelésről, megtudhattuk, hogy milyen időre számíthatunk.

Tehetségükről adtak számot a diákok abban a videóban, ahol egy forgatási jelenet kulisszatitkait ismerhettük meg. A diákok többféle stílusban és hangnemben adták elő ugyanazt, az amúgy szomorú jelenetet, mellyel sikerült humorossá varázsolni azt a közönség nagy megelégedésére.

Szülők, barátok és pedagógusok töltötték meg a múzeum épületét.

A közelgő érettségi már a tizedikeseket is foglalkoztatja, ez derült ki egy másik rövid jelenetből, melyben a diákok elénk varázsoltak egy elképzelt román szóbeli vizsgát. Valljuk be, itt nem a tudásé volt a főszerep.

Sajnos nem minden diákot fogadnak be társai, mindig vannak kívülállók, akik valamiért kilógnak a sorból. Erre is volt példa a záró videóban, s ezzel még a horror műfaját is megpróbálták elénk tárni a diákok, hiszen a farsangi műsorba egy kis borzongás is belefér.

Végezetül köszönet mindazoknak, akik részt vállaltak ennek a színvonalas műsornak a létrejöttében, megérte.


Írta: Pál Edit-Éva