Lezárult a Néptánccal a gyermekekért című program, melyet a debreceni „Jövődért” Alapítvány szervezett Székelyhídon.
A program május 29-én kezdődött a Székelyhídi Gyermek Jézus Búcsú megszervezésébe való bekapcsolódással.

A gyermekbúcsúban megjelenő népi játékpark, az óriáscsúszdák és egyéb, a gyermekek szórakoztatását biztosító játékok bérlését és egyes előadásokat Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapból támogatta a Jövődért Alapítvány kérésére.

A Jövődért programjának célja, hogy határon átnyúló kapcsolatait ápolja az érmelléki, székelyhídi szervezetekkel és a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal, azért, hogy közös tevékenységeik eredményeképpen erősödjön a határ két oldalán élő hátrányos helyzetű gyermekek és a körülöttük tevékenykedő felnőttek, szervezetek, családok nemzeti azonosságtudata. A határ két oldalán működő, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekekkel foglalkozó szervezetek célja ugyanaz: olyan fiatalok útra bocsátása, akik keresztény értékrendet valló teljes emberekként hasznos tagjaivá váljanak a közösségnek amelyben élnek.

A program továbbá támogatta Hercz Vilmos és a Debreceni Népi Együttes néptánc oktatóinak Székelyhídon végzett munkáját. Köszönjük nekik, hogy több mint 3 éve foglalkoznak a székelyhídi gyermekekkel és azt, hogy az érmelléki népi hagyományőrzés mellé álltak.

A karácsonyi vásárban a Pergő Hagyományőrző Műhely előadásában a Székelyhídi pletykás asszonyok című műsort követően a gyermekek táncában is gyönyörködhettünk. Hajdú-Bihar megyei nevelőcsaládokban nevelkedő gyermekek, Böjte Csaba székelyhídi gyermekei és a Zajgó székelyhídi néptánccsoport kis táncosai biztosan nem utoljára voltak együtt. Tervezzük 2017-ben a II. Érmelléki Népművészeti Tábor megrendezésének támogatását.

Palczert Judit, programszervező
„Jövődért” Alapítvány