^ Vissza Fel

Sok száz érdeklődőt vonzott a családi nappal egybekötött horgászverseny

Mozaik  ,   2024. április 29. hétfő 

Székelyhíd és a helyi Zajgó Nép­tánccsoport, valamint a városhoz tartozó összes település képviseltette magát a Hegyközszentimrén megszervezett Nagy Fogás elnevezésű horgászversenyen és családi napon április utolsó hétvégéjén. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete által tizennyolc évvel ezelőtt létrehívott esemény kezdetben csak horgászversenyként indult, ám az évek folyamán a nagy érdeklődés miatt fokozatosan családi nappá nőtte ki magát, mely idén is több száz embert csalogatott ki a hegyközszentimrei halastóra. A jó idő is kedvezően hatott a részvételi kedvre, hiszen a rekordszámú 105 benevezett horgászcsapat mellett számos Bihar megyei település érkezett kisebb-nagyobb társasággal, akiknek sátrai előtt finomabbnál finomabb étkek sültek a tárcsalapokon, vagy rotyogtak a bográcsokban.

Nemsokára tájékoztatják a szülőket a LEGO makett építéséről

Kultúra  ,   2024. április 26. péntek 

Jövő hónapban tervezik megszervezni a Székelyhídi Szabó Ódzsa Városi színházban azt a szülői tájékoztatást, amely során beszámolnak  a Petőfi Sándor Elméleti Líceum nyertes pályázatának menetéről, amely keretében a helyi műemlék épület, a Stubenberg-kastély fog megépülni LEGO darabokból. 

A tervek szerint tájékoztató során egy előadást is fognak tartani majd a gyerekeknek és szülőknek a kastély történetéről.

Szebbé tett város – Önkéntes szemétszedési és faültetési akció Székelyhídon

Közélet    2024. április 25. csütörtök 

Szemétszedési és faültetési akcióban vett részt helyi önkéntesek egy nagyobb csoportja április 20-án Székelyhídon. Az önkéntesek a város több pontját végigjárva gyűjtötték az utcán eldobott szemetet, majd a szemétszedési akciót követően huszonöt rezgőnyárfát ültettek a helyi futballpályát körülvevő területen. Az akció főszervezői, a Fiatalok Értekezlete Székelyhídon (FÉSZ) és a Tinédzser Meeting (TiMe) szervezetek a városvezetéssel és a helyi RMDSZ-es tanácsos jelöltekkel közösen, illetve az AVE Bihor helyi kirendeltségének közreműködésével valósították meg ötletüket.

Úszásoktatás, vízilabda, babaúszás – a székelyhídi tanuszoda lehetőségei

Ér-sport  2024. április 23. kedd 

Számos lehetőséget nyújt a székelyhídi tanuszoda, ahol az úszásoktatáson kívül vízilabda-edzéseket is tartanak a Nagyváradi Crișul Sportklub szakemberei, Luminița Coraș és Hașaș Marcel, heti két alkalommal, hétfőn és szerdán, román és magyar nyelven is, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Ezekre az alkalmakra a 0771-295638-as telefonszámon lehet jelentkezni. Ezenkívül csöpp babaúszásra is lehetőség van Darvas Hajnalka babaúszás-oktató jóvoltából csütörtök délelőttönként. Ez a típusú tevékenység három hónapos kortól hároméves korig szól, s a babaúszáson mindkét szülő részt vehet. Érdeklődni vagy bejelentkezni a 0745-167618-as telefonszámon lehet. Az uszodát természetesen nemcsak azok vehetik igénybe, akiknek az úszástanulás a célja, hanem bárki, aki egy kis testmozgásra vágyik. Az uszoda nyitvatartási ideje hétköznaponként 5.30–21 óráig tart, hétvégeken az uszoda zárva.

Föld-napi úszóversenyt rendeztek gyerekeknek Székelyhídon

Ér-sport    2024. április 23. kedd 

Úszóversenyt szerveztek gyerekek számára a székelyhídi tanuszodában április 22-én, a Föld napja alkalmából. A versenyen közel harmincan vettek részt, akiket korosztályuknak megfelelően két csoportra osztottak. A vetélkedőn mell-, hát-, gyors-, valamint pillangóúszás kategóriában is próbára tehették tehetségüket, 25 vagy 50 méteres távon. A versenyre nemcsak Bihar megyei településekről érkeztek, hanem a szomszédos megyékből is, sőt olyan is akadt, aki bár székelyhídi, de a létavértesi uszoda képviseletében volt jelen. A megmérettetés végén a résztvevőket éremmel és oklevéllel jutalmazták, az érmeket a Nagykágyai 1-es Számú Technológiai Líceum ajánlotta fel.

Előadással ünnepelték a diákok a nemzetközi roma napot

Mozaik    2024. április 23. kedd 

Ünnepi műsort szerveztek a Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai a Nemzetközi Roma Nap tiszteletére a Szabó Ódzsa Városi Színházban április 22-én. A Varga Radu iskolai közvetítő vezetésével összeállított műsorban nemcsak a diákok, hanem az iskola néhány pedagógusa is közreműködött. A hagyományőrzéssel egybekötött esemény a roma himnusz felcsendülésével vette kezdetét, majd Béres Csaba polgármester és Püsök Julianna, a líceum aligazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően a diákok műsoraival folytatódott az ünnepség az alkalomhoz kapcsolódó irodalmi előadásokkal és énekekkel.

Különleges istentisztelet a Szent Korona kalandjával

Hitélet    2024. április 22. hétfő 

Ötvös Béla Félix király című drámáját mutatta be az érköbölkúti református templomban az április 21-i vasárnapi istentiszteletet követően a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. Baracsi Levente helyi lelkipásztor igehirdetése után a történelmi tragédiát hét képben feldolgozó rádiójátékot a Magyar Örökség-díjas társulat művészei, Kiss Törék Ildikó igazgató-színművésznő és két színésztársa, ifjabb Kovács Levente és Meleg Vilmos (képünkön) előadásában láthatták a hívek. A mű azt az utat mutatja be, amit az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején a magyar Szent Korona bejárt, amikor Budáról kerülőutakon menekítették az Érmelléken keresztül, érintve több települést, köztük Érköbölkutat is.

Bepillantás egy kortárs költő lelkébe

Kultúra  ,   2024. április 13. szombat 

Bemutatták Német Andrea második verseskötetét

Bemutatták Német Andrea székelyhídi költőnő és tanítónő Harcok arca, Arcok harca című verseskötetét április 12-én a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban. A könyvbemutatón Béres Csaba, a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket és gratulált a költőnőnek az immár második megjelent verseskötetéhez. Ezt követően Gavrucza Tibor festőművész, nyugalmazott református lelkipásztor és Kazinczy Helén, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum magyar szakos tanára mutatták be a kötetet és tartalmának érzelmi mondanivalóját.