^ Vissza Fel
roma nap címke bejegyzései:

Opre, roma! – Nemzetközi roma nap Nagykágyán

Diáksarok,Kultúra  , ,   2022. április 22. péntek 

Különleges roma hagyományőrző rendezvényt tartottak a Nagykágyai 1-es Számú Technológiai Líceumban április 8-án a nemzetközi roma nap alkalmából. Az esemény mottója az „Opre, roma!, azaz magyarul „Fel, cigányok! volt. A maga nemében kivételes műsort az iskola IX–X.-es diákjai adták elő az ötletgazda, Lóló-Pázmán Annamária magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő irányításával.

Április 8-a 1990 óta hivatalosan is a romák nemzetközi napja. Bár az Érmelléken jelentős számban élnek cigányok, a kultúrájukkal, nemzeti értékeikkel eddig nagyon keveset foglalkoztunk, keveset foglalkoztak ők maguk is.

A szeretet mindennél többet ér

Kultúra    2017. május 2. kedd 

A nemzetközi romanapot ünnepelték a felzárkózás ígéretével

Közel százan gyűltek össze a munkásklub nagytermében, hogy együtt ünnepeljék a nemzetközi romanapot (április 8.). A jeles nap alkalmából Székelyhídon április 10-én megszervezett előadást megelőzően többen is köszöntőbeszédet mondtak. Elsőként Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere hangsúlyozta a roma gyerekek tanulásának jelentőségét. Véleménye szerint ez a legfontosabb alapkő a beilleszkedés útján. A székelyhídi önkormányzat a helyi tanintézménnyel karöltve, lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy ez a beilleszkedés sikeres legyen.

„Gelem, gelem lungone dromenca!”

Kultúra  ,   2012. május 6. vasárnap 

Nemzetközi roma napi ünnepség Székelyhídon

Ünnepélyes keretek közt emlékeztek meg április 5-én a hivatalosan április 8-án ünnepelt nemzetközi roma napról a Székelyhídi Munkásklubban.  Az eseményre igen szép számmal érkeztek rokonok, barátok, ismerősök és a Petőfi Sándor Elméleti Líceum néhány pedagógusa is tiszteletét tette az ünnepségen. Az esemény főszervezője Varga Radu tanár volt, aki áldozatos munkájával mindig a roma gyerekek és a közösség érdekeit képviseli úgy az iskolában, mint a mindennapokban.