^ Vissza Fel

Székelyhíd harmadik a takarítási bajnokságon

Közélet    2021. augusztus 11. szerda 

Városunk harmadik lett a Bihar megyében lezajlott Öko-kihívás elnevezésű júniusi takarítási versenyen. Összesen 1755 tonna újrahasznosítható hulladék gyűlt össze száz közigazgatási egység által szervezett kétszáz takarítási  akcióban, a kampányhoz 44 partnerszervezet is csatlakozott, egyházközségek, közintézmények, baráti társaságok, civilek, üzletemberek, cégek, a tanfelügyelőség, iskolák stb. A Bihar Megyei Tanács és az Ecolect Fejlesztési Egyesület bajnokságának nyereményeit július elején adták át az érintetteknek. Székelyhíd részéről Aszalós Tímea, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense vette át a díjat (képünkön). Rajtunk kívül a következő RMDSZ-es vezetésű helyhatóságok nyertek: Bihar és Érszalacs (I. hely), Érbogyoszló és Szentjobb  (II. hely), Nagyszalonta (III. hely), részükről a helyi polgármesterek – Szilágyi Zoltán (Bihar), Horváth Béla (Szalacs), Kócza István (Érbogyoszló), Zatykó Jácint (Szentjobb) és Török László (Nagyszalonta) – kapták meg az elismerést.

Változatos borok a terítéken, nótaszó mellett

Kultúra    2021. augusztus 8. vasárnap 

Borkóstolónak adott helyet a hegyköz­szent­miklósi Hegyköz-Ér Panzió és Étterem július 23-án. A bemutatott borok a bihardiószegi Szőnyi László borászatából származtak. Ez a „családi vállalkozás” már generációk óta foglalkozik  szőlészettel-borászattal, ám a jelenlévő tulajdonos csak 2014 óta szenteli idejét ennek a nemes foglalkozásnak.

A terembe belépve egy kedves fiatalember köszöntötte az érkezőket. Az előregisztrációnak köszönhetően mindenkinek saját helye volt, nem volt kavarodás. (Pluszpont a szervezőknek.) Az asztalnál várakoztak az előkészített „borkorcsolyák”, valamint ízlésesen elhelyezett almaszeletek is. Minden bor előtt egy rövid bemutatás, történet került az „asztalra”, ez is elősegítette a jó hangulat létrejöttét. Ízelítőt kaphattunk egy bortermelő család mindennapjaiból, nehézségeiből-örömeiből. Természetesen a gazda járta körbe a vendégeket, mindenkinek töltött az ízesebbnél-ízesebb nedűkből, de aki akart, az még repetázhatott is.

Városunkban az országos sportfavágó-bajnokság

Ér-sport    2021. augusztus 6. péntek 

Székelyhídon rendezték meg a sportfavágó-bajnokság országos döntőjét, ahol a székelyhídi Nagy Botond második lett. A július utolsó napján megtartott versenyen az is eldőlt, hogy az új bajnok, az aradi Ionel Mariniţa fogja képviselni Romániát az októberi világbajnokságon.

Az ország hét legjobb sportfavágója gyűlt össze Székelyhídon július 31-én, a romániai sportfavágók bajnoki döntőjére. A résztvevők hat versenyszámban mérték össze tudásukat: az underhand chop, a stock saw, a standing block chop, a single buck, a springboard, és a mindent eldöntő hot saw elnevezésű körök után pontozták a versenyzőket. A végeredményt a hat kör után összegyűjtött pontok összege adta meg, így az Aradról érkező Ionel Mariniţa (képünkön) került ki győztesen. Második lett a székelyhídi Nagy Botond, aki a szerencsével állt hadilábon a zárókörben. Balázsi Dávid végzett a harmadik helyen, őt követték a sorban Sebastian Ulici, Lucian Baboi, Vadkerti Ede és Balogh József.

A verseny után az is kiderült, hogy Ionel Mariniţa fogja képviselni Romániát, október 2–4. között, a Münchenben megrendezendő sportfavágó- világbajnokságon, ahol huszonnégy ország legjobbja gyűl majd össze, és méri össze tudását. Mindezt megelőzi még a Bajnokok kupája elnevezésű verseny, melyet szeptember 12-én rendeznek meg a svájci Brienz városában. Ezen a versenyen az első nyolc legjobb helyezett részt vehet a jövő év májusában megrendezendő világkupán.

Közösségformáló tánc- és zenetanítás a Hegyközszentmiklóson rendezett táborokban

Kultúra  , ,   2021. augusztus 5. csütörtök 

Beszélgetés Hercz Vilmossal, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetőjével

A közelmúltban véget ért hegyközszentmiklósi népművészeti táborokról, néptánc tevékenységekről, jövőbeli rendezvényterveikről kérdeztük Hercz Vilmost, Debreceni Népi Együttes művészeti vezetőjét. Hercz Vilmos 1988 óta táncol, előbb a debreceni együttes gyermek- vagy ifjúkorú utánpótlás csoportjaiban lépett fel, később tánckarvezetőként tevékenykedett.

Angolul tanultak az érmelléki gyerekek

Mozaik  ,   2021. augusztus 3. kedd 

Számos programmal várta a Nyári Angol Tábor a mintegy ötven V–VIII. osztályos, főként érmelléki gyermeket július 26–30. között a hegyközszentmiklósi gyógyfürdőben. A nagy diófa árnyékában az angol nyelvtanulás mellett megannyi leleményességet, beszédkészséget, kreativitást, ügyességet, testmozgás-koordinációt fejlesztő tevékenység zajlott minden nap délelőtt tíz és délután hat óra között. A Partiumi Nyelvközpont, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) angol tanszéke és a helyszínt biztosító gyógyfürdő társszervezésében zajló tábor oktatói Andó Viktória, Marton Tímea, Nyéki Petra, valamint Kovács Zoltán, a PKE hallgatói voltak. A három csoportba osztott gyermekek három különböző helyszínen folytathatták tevékenységeiket. A programok alatt pontgyűjtésre volt lehetőségük és így versenyezhettek egymással. A nyertes csapatot hirdették ki egy erdei túra keretében. A táborban lehetőség nyílt a szocializálódásra, a barátkozásra, a gyermekek egy héten át együtt tölthették idejüket szabadtéren, együtt tanulhattak, szórakozhattak, fejlődhettek.