^ Vissza Fel

Egészséges életmódból sikeres cég

Kanapé  2020. május 29. péntek 
 344

A nagyváradi műanyagcsomagolás-mentes boltban jártunk

A nagyváradi Henn Mónika Olívia, valamint üzlettársa, Ioana Tănase számára egy ökopiac, majd műanyagcsomagolás-mentes bolt megnyitásában valósult meg a sokaknak kusza, behatárolatlan környezettudatosság kifejezés. Az üzletet amelyet fokozatosan építettek fel, gondosan ügyelve a hordozott üzenetre, a minőségre és Földünk jövőjére.

– Mónika, hogyan született meg ennek a műanyag, csomagolás és pazarlás mentes boltnak az ötlete?

– Én és az üzlettársam, Ioana, illetve a családjaink is évek óta már próbálunk minél környezettudatosabban élni, ennek ugye része a csomagolásmentesség. Eléggé nehéz volt ezt itt Nagyváradon megvalósítani. Sok macerával járt, időigényes volt, számtalan helyre el kellett menned, mindenhol magyarázkodnod kellett, ha bizonyos dolgokat be szerettél volna szerezni. Igazából innen jött az ötlet, és inspirálódtunk külföldi pozitív példákból is, ahol ennek már régebbi hagyománya van. Ezek mentén először megalapítottuk két évvel ezelőtt a Lokál ökopiacot, ahol csakis helyi termékeket lehet beszerezni, és persze műanyagcsomagolás-mentesen. A következő körben jött ennek az üzletnek az ötlete, majd az uniós támogatás megpályázása, a pozitív elbírálás után pedig a bolt megnyitása.

Take a Book, azaz vigyél el egy (gyerek)könyvet

Diáksarok  2020. május 29. péntek 
 444

Már tizenévesen az volt az álmom, hogy egyszer lesz egy könyvesboltom, persze akkor még csak gyerekfejjel gondolkodva ezen, de, ahogy teltek az évek rájöttem, hogy ez valóban érdekel engem, tényleg szeretném, ha megvalósulna. Akkor még Paulo Coelho, Gabriel García Márquez, Mikszáth Kálmán könyvei ejtettek rabul, míg mára a legfontosabb szerepet életemben kislányom kapta. Így már a várandósság előtt is ezekre a témákra koncentráltam, amilyen témájú könyveket most forgalmazok. Ilyen a gyermeknevelés, várandósság időszaka, anyaság, szoptatás, hozzátáplálás, gyermekpszichológia, verseskönyvek, mondókás könyvek, lapozók, leporellók, s nem beszélve a csodálatos mesekönyvekről.

A klasszikusoktól megkezdve egészen napjaink kortárs mesekönyveiig. A kicsiknek szóló leporellók, lapozók, füles, ablakos könyvek külön elkápráztatnak engem, hiszen amikor a gyerekek apró kezeikkel forgatják és csillogó szemmel érdeklődnek az iránt, hogy vajon mi bukkan elő a fülecske mögül, valami hihetetlen, milyen csodálattal tudnak tekinteni a könyvecskére.

Próbálok olyan könyveket árusítani, amelyeket én is szívesen tartanék a kezemben és nyugodt szívvel adnám gyermekem és családom tagjai kezébe. Azonban több tényezőt is figyelembe kell vennem, egyik ilyen a megfizethetőség, ezért igyekszem, minden pénztárcának megfelelő, változatos, hasznos könyveket beszerezni.

Helyi távoktatási tapasztalatok

Diáksarok    2020. május 29. péntek 
 392

Szubjektív vélemények a tanügy előtt álló kihívásokról és lehetőségekről

Hogy ezt a tanévet így fogjuk befejezni, még nem tudtuk, amikor az alábbi, távoktatással kapcsolatos írások nagy része született. Eddig azt hangoztattuk a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban a kisebb-nagyobb tanítványainknak, hogy ne töltsenek sok időt az interneten, de most mi hívjuk őket a képernyők elé.

Meg kell találnunk az egyensúlyt ebben a digitalizálódott rendszerben. Mennyi az elég, mennyi az, amennyi szükséges. A diákok hozzáértőbben kezelik a technika adta lehetőségeket, mint sok pedagógus. Ez nem jelent akadályt, mert mi is tanulunk. Eddig is folyamatosan képeztük magunkat (persze nem feltétlenül ebbe az irányba) és ezt most is folytatjuk. Lehetőségünk van online képzésekre, de az időnk véges. A lehetőségeink és a tanítványaink lehetőségeihez és képességeihez mérten legjobb tudásunk szerint tanítjuk őket, miközben mi is tanulunk. Hozzuk ki ebből a helyzetből a legjobbat! Sokan így kezdtünk hozzá.

Meghívó a BBTE-re – Egy nemzedék kihívása

Diáksarok    2020. május 29. péntek 
 155

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorának üzenete a leendő felvételizőknek

Kedves diákok, alapképzést és mesterképzést záró hallgatók!

Középiskolai tanulmányaitok elvégzése, illetve az alapképzés lezárása/a mesteri cím megszerzésre az egész világ számára bonyolult helyzetben érkezett el, egy olyan pillanatban, amelyet a COVID-19 világjárvány határoz meg.

Egy ilyen pillanatban, amikor a világjárvány egész társadalmakat zár el, és felborítja az élet és halál között megszokott egyensúlyt, közülünk sokan elkeserednek, stresszesek lesznek, megkövülnek a jelenben, és nem érzik magukban az indíttatást és a bátorságot, hogy a jövő építésére gondoljanak.

Ebben az időszakban szeretnénk mellettetek állni, hogy a világjárvány ne térítse ki jelentősen életutatokat. Erre a legmegfelelőbb mód, ha segítünk nektek megérteni, hogy annak ellenére, amit a józan ész pszichológiájából tanulunk, a szakpszichológia azt mutatja, hogy nem az élet eseményei befolyásolják pszichológiai reakcióinkat (érzelmi/viselkedési), hanem az, ahogyan ezekhez az eseményekhez viszonyulunk. Nem a világjárvány miatt fagyunk le tehát, hanem a gondolkodásmódunk miatt. Amikor nem változtathatjuk meg az eseményt (vagy esetenként akár hatalmunkban is állna megváltoztatni), meg kell tanulnunk, hogy mindig viszonyulhatunk másképp hozzá, és így uralhatjuk saját pszichológiai válaszainkat.

Újabb mezőgazdasági gépeket, eszközöket helyeztek üzembe

Közélet    2020. május 23. szombat 
 160

Átvette Székelyhíd azokat a mezőgaz­dasági gépeket és felszereléseket, amelyek városunk és a hozzátartozó falvak zöld- és közterületeinek fenntartását segítik elő, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások javítását és bővítését, hozzájárulva a környezet védelméhez és egy szebb, esztétikusabb települési kép kialakításához.

Az Országos Vidékfejlesztési Program keretében be­szer­zett eszközökre vonatkozó, 232 911,01 lej (49 997 euró) értékű támogatási szerződést a Vidéki Beruházások Finanszírozását Elősegítő Ügynökség (AFIR) és a polgármesteri hivatal írta alá. A beszerzés három ütemben zajlott. Az első két átvétel 2019 szeptemberében történt, ekkor érkezett meg a fűnyíró traktor, illetve két professzionális lombfúvó, öt darab motoros fűkasza, egy motoros kapálógép és tartozékai, illetve egy motoros sövénynyíró. Az említett gépeket és kellékeiket már tavaly ősszel sikerült használatba helyezni.

Április elején egy-egy mulcsozó (mezőgazdasági hulladék anyaggal történő talajtakarást végző) kistraktort, földgyalut (a mezőgazdasági utak rendbetételére), összecsukható utánfutót, illetve traktorhoz szerelhető hidraulikus árokásót is átvehettünk és üzembe helyezhettünk.

Szeretetcsomagok járványidőben a nélkülöző lakosoknak

Közélet  ,   2020. május 20. szerda 
 644

Összefogtak Székelyhíd és a hozzátartozó falvak civil szervezetei, hogy segíthessék helyi közösségeik azon tagjait, akik a koronavírus okozta járványhelyzet miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Az egyesületek és alapítványok a Bihar Megyei Tanács Szociális és Közösségi Igazgatóságához fordultak anyagi támogatásért, hogy lehetővé tehessék az alapvető élelmiszereket és szappant tartalmazó csomagok beszerzését és kiosztását a lakosság számára. A projektekhez persze önrészre is szükség volt, amit a szervezeteknek kellett biztosítaniuk. A székelyhídi polgármesteri hivatal is segítséget nyújtott egyrészt a célcsoportok felmérésében, másrészt a kiosztásban. Béres Csaba városvezető szerint azok a személyek részesültek tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokban, akiknek anyagi nehézségeik adódtak a veszélyhelyzet alatt: egyfelől a 65 év feletti lakosok, akiknek nincsenek hozzátartozói, valamint a közösség többi olyan tagjai is, akiknek nincs vagy alacsony a jövedelmük.

Az önkormányzatok sikere a COVID-19 elleni küzdelemben

Közélet    2020. május 20. szerda 
 230

A ROMACT partnertelepüléseinek megoldásai a COVID19 okozta általános válság roma közösségekre gyakorolt hatásainak csökkentésére

Az állampolgárok megítélése szerint a helyi önkormányzatok élen járnak a COVID19 által okozott világjárvány elleni küzdelemben, mely nagy hatással van az életkörülményeikre. A ROMACT partnertelepülések egy része már tett lépéseket a fertőzés állampolgárokra gyakorolt hatásának korlátozására. ROMACT program készül a helyi hatóságok és a Közösségi Akció Csoportok erőfeszítéseinek támogatására, hogy a legsebezhetőbb réteg alapszükségleteit kielégíthessék.

APIA felhívás

Közélet  ,   2020. május 19. kedd 
 63

Földalapú támogatások intézése

A Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségen (APIA) keresztül történő földalapú támogatás iránti kérelmeket 2020. május 15-től, munkaidőben lehet benyújtani a székelyhídi polgármesteri hivatal illetékes irodájában.

Figyelem! A koronavírus okozta megszorítások következtében az irodában egyszerre csak egy személy tartózkodhat, a többiek a porta előtt kell várakozzanak a sorukra. Az irodába belépőknek kötelező az arcot és szájat eltakaró maszk és védőkesztyű viselete!

Kérjük, szóljanak azon ismerőseiknek is, akikhez esetleg nem jut el ez a hír.