^ Vissza Fel

Alapszintű borászati és borismereti alapkurzust tartottak

Kultúra    2020. január 29. szerda 
 195

Alapszintű borismereti tanfolyamnak adott otthont a székelyhídi múzeum épülete január 10–12. között. Dr. Mészáros Gabriella budapesti borakadémikus, egyetemi docens, a magyarországi borkollégium társalapítója három napon keresztül tartott elméleti előadásokat és gyakorlati, borkóstolással egybekötött szemináriumokat érmelléki, székelyhídi borászok, leendő borászok és a lelkes borkedvelők számára.

A tizenkilenc résztvevő megismerkedhetett az előadásokon a szőlőültetéshez ideális éghajlati- és talaj adottságokkal, különböző világfajták és a Kárpát-medencében őshonos szőlőfajták tulajdonságairól, termesztésbe illeszthetőségükről tanulhattak, majd kitértek az érmelléki biológiai tényezőkre is. Az előadó nagy érdeklődéssel hallgatta a helyiek tapasztalatait és szívesen látta el tanácsokkal hallgatóságát.

Kiállításpremier a Petőfiben

Diáksarok    2020. január 25. szombat 
 199

Kézzel festett tányérokat és akvarelleket mutatott be az érmihályfalvi Ábrány Juliánna január 23-án a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban. Az alkotó porcelántányérokra üvegfestékkel népi motívumokat, rövidebb szövegeket, sőt többek között Wass Albert-idézeteket is fest.

Általában üvegfestékkel üvegre festenek, tehát művészete kuriózumnak is mondható, de a valóságban az ok prózaibb: Juliánnának nem tetszenek az üvegek, távolabb állnak tőle, mint a kerámia. Akvarelljei természetképek, csendéletek. Hobbiként, időtöltésként foglalkozik a festéssel.

Fejlesztünk és fejlődünk (2.)

Közélet  ,   2020. január 23. csütörtök 
 933

Nagy lépések Székelyhídon és a környező falvakban infrastrukturális, kulturális és oktatási téren

Előző lapszámunkban beszámoltunk a Székelyhídon 2019-ben elindult sok fejlesztési és rehabilitációs folyamatról, melyek az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetőek. A színház felújítása, az uszoda megépítése, az ipari park létrehozása csak néhány ezek közül. A folytatásban a településhez tartozó utak modernizálását, az ANL-tömbház, a bölcsőde megépítését, az iskolai fejlesztéseket és a kulturális programokat elemeztük közösen Béres Csaba polgármesterrel.

Aszfaltozások, útkövezések

Településünkön 2 165 353,78 lejt fordítottak mezőgazdasági utak aszfaltozására, így összesen 8,91 kilométernyi útszakaszt terítettek be burkolattal a helyi fejlesztéseket célzó országos program (PNDL) keretében, illetve a polgármesteri hivatal saját hozzájárulásával. „Például Csokalyon a Becsalitól a csokalyi Temető utcáig modernizáltuk az utat. Új aszfaltréteg került a 13. számú községi útra is, 2421,50 méter hosszan, a főút irányából a Csokalyra vezető úton, a helyi állomástól a református templomig, a Bihar Megyei Tanács támogatásával, illetve településünk által biztosított önrészből. Érköbölkúton a 12. számú községi út mentén 512 méter hosszú szakaszt aszfaltoztunk le, a buszmegállótól kezdődően. Ugyanakkor 150 méternyi utat köveztünk le a templom fele, valamint árokjavítás is végbement” – sorolja a városvezető.

Eldobod vagy újrahasznosítod?

Diáksarok    2020. január 20. hétfő 
 370

A szelektív hulladékgyűjtésről informálódtak a nyolcadikos diákok

A szelektív hulladékgyűjtéssel és az újrahasznosítás fontosságával ismerkedtek meg a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum VIII. D osztályos tanulói január 16-án az Ér Hangja Egyesület egyik önkéntese segítségével.

A rendelkezésre álló időt igyekeztek minél színesebben kitölteni. Kezdésként egy prezentáció bemutatásával rögzítették a legalapvetőbb tudnivalókat a szelektív hulladékgyűjtésről és arról, hogy ez miért is lenne számottevő manapság. Kiegészítésként egy videót nézhettek meg a diákok, melyben választ kaptak nyolc olyan kérdésre, ami felmerülhet a lakosság fejében, ha a szelektív szemétgyűjtésre gondol. Például: „tényleg összeöntik a szelektív szemetet a többivel?” vagy „ha mindenki szelektíven gyűjti a szemetet, akkor az már érdemben segít a bolygó megmentésében?” A kisfilmben említett gondolatok megbeszélését követően a diákok újrahasznosított tárgyakból készült ix-ox játékot és malmot játszhattak hangulatkeltő zene kíséretében egészen kicsengetésig.

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2020. január 9. csütörtök 
 130

A Karácsonyi vásáron bebizonyítottátok, hogy a színpadon is megálljátok a helyeteket. Nagyon ügyesen szerepeltetek, szüleitek és tanítóitok nagy örömére. A téli ünnepek már elmúltak, de ahányszor végigsétálok a központi parkon, annyiszor csodálom meg a zúzmarás kis fenyőfákat, amelyeket ti díszítettetek fel. Nagyon örültem az újévi jókívánságaitoknak. Köszönöm a szép rajzokat, amit nekem készítettetek. Fecske Csaba versével kívánok nektek én is boldog új évet !

Kópé

Látni és látszani – előzzük meg a biciklibaleseteket!

Közélet  2020. január 8. szerda 
 354

A kerékpárosokat érintő, utóbbi időben egyre gyakoribb balesetek elkerülése érdekében, biciklis baleset- és általános megelőzési óvintézkedésekre hívták fel a lakosok figyelmét decemberben a Petőfi-líceumban és a városi piacon. Ennek keretében tájékoztatták a diákokat a biztonságos közlekedés szabályairól és fontosságáról, illetve a láthatóságot elősegítő fényvisszaverő mellény kötelező használatára is kérték a gyerekeket, melyből mindenki kapott egyet ajándékba. A kampány további részében a szervezők és a rendőrség képviselői a piacon és a piac környékén kerékpárral közlekedőket megajándékozták egy-egy fényvisszaverő mellénnyel és kerékpárbaleset-, illetve általános megelőzési intézkedésekre hívták fel a figyelmet.